18.3 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Ceglédi szakgimnazisták a PénzSztár versenyen

Budapest, 2019. november 7. – A Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumának tanulói, a Team Wilson csapata nyerte meg az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Pest megyei selejtezőjét.

Mellettük még két ceglédi és két budapesti iskola csapata játszik majd a november 21-én megrendezendő Közép-Magyarországi regionális középdöntőben.

Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 7. évada október 10-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett, azaz több mint 4000 hazai és külhoni magyar középiskolás diák jelezte részvételi szándékát a játékos megmérettetésen.

A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket, egyúttal olyan kompetenciákat (pl. csapatmunka, kritikus szövegértés, érvelés, prezentációs készség) is fejlesszen, melyek a 21. században szintén nélkülözhetetlenek.

A résztvevő csapatok közül a Team Wilson (Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma ), a Pénztárca és a Pénztárca 0.2 (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium) jutott tovább a regionális középdöntőbe.

A november 21-én, 8 helyszínen párhuzamosan megrendezendő regionális középdöntőben összesen 40 csapat mérheti össze a tudását. Közülük a legjobb 7 hazai és 1 külhoni csapat kap meghívást a november 28-i budapesti elődöntőbe, majd végül a legsikeresebb 5 team mérkőzhet meg egymással december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartandó országos döntőben.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...

Mikor érdemes karriert váltani?

Naponta lépsz be a munkahelyedre azzal az érzéssel, hogy...

Hatékony német tanulás online

A nyelvtanulás világa jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi...