5.6 C
Cegléd
2025. december 7. vasárnap
spot_img

Csillagszórás az alkotóknál

A december az a hónap, ahová gyorsan belopunk még egy-egy eseményt, rendezvényt, mert annak még ebben az évben meg kell történnie, nem halaszthatjuk a jövő évre.

Ilyen volt az Otthon Art Kávézó által meghirdetett rajzpályázat kicsiknek, amely 3 héten át tartó helyszíni foglalkozásokat tartalmazott, ahol az óvodások és az iskolások 3 kategóriája (kisiskolás felső tagozatos, középiskolás) vehetett részt. A foglalkozásokat P. Rónai Gáborművésztanár, Oláh Tibor festőművész és Zsadon Ferencné könnyűipari mérnök-divattervező tartották.

A Szép utcai és a Lövész utcai óvodások aktívan részt vettek az óriás papírmikulás festésében, a rénszarvas-színezésben és a szaloncukor-ruhák tervezésében. Volt mese, jutalom és büszkeség, amikor kiragasztgattuk a falra az elkészült kis alkotásokat.

Az általános iskolások beküldték a kávézóba munkáikat, melyeknek témája női mikulásruha tervezés volt. Sok szép és színes munka érkezett, fantáziadús megoldásokkal.

A középiskolások szintén női ruhákat terveztek a női Mikulásra, és elég nagy számban érkeztek rajzok. Volt két pályázó, akik cipőterveket nyújtottak be, hiszen napjaink sportcipő divatját a fiatalok formálják, ez igazán az ő kedvencük, az ő területük a tervezésben is.

Az első három helyezett minden kategóriában díjazásban részesült az Eszterlánc Kft. jóvoltából. Örültek is a gyerekek a kreatív eszközöknek, hiszen az ujjfestéktől a temperakészletig sokféle rajzeszköz talált megérdemelten gazdára.

A csillagszórás része volt a Bern Kávézóban nyílt kiállítás is. December 19-én Ujházi György a CAE elnöke nyitotta meg Kiszely Margó festménykiállítását. A megnyitó zenét a Gábor Áron népzenei együttes szolgáltatta egy széki dalcsokorral.

Az egész évi csillaggyűjteményt a ceglédi képzőművészet terén, évzáró vacsorán idéztük meg Ujházi György vadászházában – kellemes vacsora mellett, még kellemesebb baráti társaságban a 2019-es év eseményeit. P. Rónay Gábor ismertette hivatalos beszámolóját a Benedek Péter rajzkör tevékenységéről, ami a Ceglédi Panoráma magazin jóvoltából folyamatosan széles körben ismert volt a város polgárai számára.

Remélhetőleg a következő évben is gyújtunk csillagszórót, hogy az alkotók alkothassanak, az érdeklődők pedig megláthassák ezeket az alkotásokat, hiszen a művész – legyen az apró, vagy nagy – meg szeretné mutatni, hogy mit alkotott, mert A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget. (József Attila)

Kiszely Margó

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...