A hosszabb tenyészidőszak lehetővé teheti a melegigényes növények elterjedését is, beleértve a hüvelyeseket, néhány zöldségfélét és gabonát. Észak-Európában 2080-ra akár 40 %-kal is növekedhet a szántóföldek területe az 1990-es képest, és Észak-Norvégiában akár négy héttel is hosszabbodhat a tenyészidőszak 2050-re – állítja a szakmai tanulmányokat elemző Climate Change Post (CCP).
Dániában, Norvégiában és Svédországban a gazdálkodók és a szakemberek egyre inkább arraa következtetésre jutnak, hogy az éghajlatváltozás – miközben kiszámíthatat–lanabb időjárással jár, mint korábban – növelheti egyes növények termőképességét. Dél-Norvégiában például a búza hozama 14 %-kal növekedhet a szaklap prognózisa szerint. Hasonlóképpen a hosszabb tenyészidőszak lehetővé teheti más melegigényes növények elterjedését is, beleértve a hüvelyeseket, néhány zöldséget és gabonát – írta a Syngenta blog.
Amíg a vízhiány óriási probléma máris a világ bizonyos részein, a norvég mezőgazdasági termelők a magasabb hőmérséklet és hosszabb tenyészidőszak mellett a vízből sem fogynak ki.
Dél-Dániában, ha kismértékben is, de már terem a kukorica – mondja Jørgen Eivind Olesen, az Aarhusi Egyetem agroökológiai osztályának professzora, aki ezt az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb példájaként említi amellett, hogy már borászatok is vannak a német határ közelében. Igaz, a szőlővel való kísérletezés márakkor kezdődött, amikor csak szűk tudományos körben vitáztak a globális felmelegedés lehetőségéről.
A Dansk Vincentert, az ország egyik első szőlőültetvényét 1999-ben alapította Jens Michael Gundersen és Torben Andreasen. Kétszáz különböző szőlőfajta telepítésével kezdték a munkát, hogy meghatározhassák a helyi éghajlatra legmegfelelőbbeket. Végül 2003-tól kezdhették forgalmazni az eredeti dán bort! A borászat manapság ugyanakkor egyre derűsebben tekint a jövő lehetőségeire.
A biztató eredményeknek sokkal északabbra, az egykori szovjet tundraövezetben is voltak prófétái. Igaz, a szovjet időkben azt gondolták, hogy a sarki jég feketére festve könnyebben megolvadna, így még Vorkutában is termeszthetnek gabonát. Az álom lázálom maradt, bár a mostani klímaváltozás arrafelé legalább óriási mennyiségű fekete festéket spórolhat meg a Jeges-tenger partvidéki földműveseknek.
De ugyancsak sajátos az izlandi banántermesztés. A banán az egyik tipikus trópusi gyümölcs: meleg, magas páratartalom és sok fény kell neki, nem is csoda, hogy Európában a Kanári-szigeteken és Madeirán vannak csak igazi banánültetvények. És Izlandon, alig pár száz kilométerre az északi sarkkörtől.
Izland igyekszik kiaknázni az „ökogeográfiai űrt”. Ugyanis geotermikus energiával legjobban ellátott ország a világon: szinte bárhol fúr a talajba az ember a szigeten, termálvizet, vagy a föld alól feltörő forró gőzt fog találni. Néha pedig fúrni sem kell, mert a gejzírek házhoz, a kertbe jönnek. Erre nemcsak az energiatermelésüket alapozzák jó ideje a helyiek, de népszerű az üvegházas növénytermesztés is.
A banánra már az 1940-es években rátalált az Izlandi Kertészeti Társaság, amikor olyan, üvegházban termeszthető növényeket keresett, amivel a legnagyobb nyereséget lehet elérni. Mivel a banán ára a második világháború alatt az egekbe emelkedett, az izlandi üvegházas banántermesztés egyre jobb üzlet lett, és egészen az ötvenes évek végéig virágzott a biznisz. Ekkoriban Európa legnagyobb termelőjének számított az ország. 1960-ban aztán az izlandi kormány megszüntette a banánra kivetett védővámot, és a trópusokról importált olcsó gyümölccsel nem tudtak többé a hazai termelők konkurálni: az izlandi banánnak a kevés napsütés miatt másfél-két évre volt szüksége ahhoz, hogy megérjen, míg az Egyenlítő környéki óriásültetvényeken pár hónap is elegendő.
2005-ben aztán a kormány tett egy újabb kísérletet a banántermesztés felfuttatására, amikor azt látták, hogy az izlandiak Európa egyik legnagyobb banánfogyasztói (évi 18 kg/fő), és a hazai termeléssel ki lehetne váltani az import nagy részét. Ez végül csak nem jött össze, mivel a globalizált világkereskedelem és a nagyüzemi termesztés miatt a trópusi országokkal végképp nem tudtak az izlandi melegházak versenyezni. Az országban már csak pár, hobbiból és oktatási céllal tartott banánfarm-üvegház van, a legnagyobb Hveragerði városának közelében található, a helyi Agrártudományi Egyetem tartja fenn 700 banánfának az otthonát. Az üvegházban a termálforrások ilyenkor is 22-25 fokos meleget és 90%-os páratartalmat biztosítanak. A termés (évi 500-2000 kg) kereskedelmi forgalomba nem kerül, az egyetemisták eszik meg, mindenféle ösztökélés nélkül.
ESDÉ
