5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Egyházi fenntartásba kerül az ugyeri iskola 

Egy ugyeri család kereste meg a Ceglédi Panorámát azzal, hogy városszerte beszélik az Örkényi úti iskola körüli fenntartó változásokat és szeretnének az ott lakók felvilágosítást kapni konkrét kérdéseikre, hiteles forrásból, mert csak mendemondákat hallanak. Kérdéseinkkel megkerestük a Hit Gyülekezete Oktatási Főigazgatóságát, amely a következő tanévtől átveszi az Örkényi úti iskola fenntartását, de az óvoda átvétele ügyében is tárgyalások folynak. Mint megtudtuk: jövőre iskolabusz szolgáltatást indít a fenntartó, de ingyenes lesz a beiskolázás és az étkezés is.
„Azt hallottuk, hogy a Hit Gyülekezet megvásárolja az ugyeri iskolát és óvodát. Ez sok kérdést felvet és nem kaptunk róla tájékoztatást, hogy mit jelent ez a változás a helyieknek? Ki lesz az igazgató, a tanárok csak a Hit gyülekezetéhez tartozók lehetnek majd? Kötelező lesz a hitoktatás minden gyereknek és ez mit jelent majd? Mi lesz a református, katolikus vallású gyerekekkel, ők járhatnak a saját vallásuk hittanjára vagy akár – aki nem akar – erkölcstanra? Egyáltalán miben különbözik a Hit gyülekezet hitoktatása a többi egyházétól?” – sorolják a kérdéseket a lapunkat megkereső lakosok. Kérdésünkre, hogy örülnének-e a fenntartóváltásnak, azt mondták: „Ennek az iskolának az volt eddig a célja, hogy az itteni gyerekeknek ne kelljen a városba bejárni. Ha nemcsak tanítás lesz, hanem nevelés is, ha rendezettebb, tisztább lesz a környezet, a gyerekek kulturáltan tudnak majd viselkedni, mert megtanítják arra, akkor örülünk a váltásnak, de ha marad, vagy rosszabb lesz a helyzet, akkor nem. A legnagyobb baj az, hogy nem kapunk felvilágosítást, tájékoztatást, csak mendemondákat hallunk innen-onnan. Lehet, hogy az önkormányzati képviselő beszélt erről a fórumán, de erről nem tudunk, mert az olyan időpontban van, hogy dolgozó emberek nem tudnak rajta részt venni…”
A Hit Gyülekezete nevében kérdéseinkre Hajek Levente a ceglédi gyülekezet szóvivője válaszolt:
– A Hit Gyülekezete, mint intézményfenntartó egyház jelenleg több mint 20 intézmény fenntartását látja el országszerte. Szándéknyilatkozatban kereste meg az Örkényi Úti Tagintézmények (óvoda és iskola) tulajdonosát, Cegléd Város Önkormányzatát, jelezve a két intézmény egyházi fenntartásba történő átvételének szándékát.
Az iskola és az óvoda tulajdonjoga az önkormányzaté, de fenntartásuk különválik, mert az iskola fenntartója a Ceglédi Tankerületi Központ, az óvoda fenntartója pedig Cegléd Város Önkormányzata.
A Hit Gyülekezete az iskola fenntartás átvételének szándékáról 2020. február 27-én írt levelet az iskola fenntartójának, a Ceglédi Tankerületi Központnak, ahonnan hamar megérkezett a válasz, hogy hozzájárul az átadáshoz, és felajánlotta, hogy az Egyház tájékoztatót tarthat az iskolában. Az iskola vezetése a fenntartó engedélyével már március 9-én ki is küldött erről tájékoztató leveleket az érintett tanulók szüleinek és március 11-én a Hit Gyülekezete Oktatási Főigazgatósága személyes tájékoztatót tartott a tankerületben, majd az iskolában az iskola nevelőtestületének, és a szülőknek az iskola, fenntartó váltásával kapcsolatosan. A Hit Gyülekezete Oktatási Főigazgatóságának vezetője Horváth András főigazgató úr részletes tájékoztatást adott az iskolában az átadásról és valamennyi feltett kérdésére megnyugtató választ kaptak a szülők, a nevelőtestület tagjai és az alkalmazotti közösség egyaránt.
A Hit Gyülekezete levelet írt az óvodai fenntartás átvételének szándékáról Cegléd Város Önkormányzatának is a tankerületihez hasonlóan, azzal egy időben. Erre a megkeresésre nem kapott választ, helyette egy meghívót kapott március 13-i keltezéssel a képviselőtestületnek és bizottságainak üléseire. Az egyház képviselői az önkormányzattól nem kaptak felkérést és lehetőséget a személyes tájékoztatások (önkormányzat, óvoda alkalmazotti és szülői közösség) megtartására.  A bizottsági és képviselőtestületi ülések előtti tájékoztatásokra, különös tekintettel miniszterelnök úrnak március 13-án késő este tett bejelentésére, majd a további szigorításokra, amelyek a koronavírus miatt voltak szükségesek, már nem volt mód, így az óvodai tájékoztatókra és egyeztetésekre későbbi időpontban kerül sor.
Az iskolai tájékoztatókon elhangzottak igazak az óvodai alkalmazásokra és az óvodai élet szervezésére is, ezek közül az alábbiak a legfontosabbak:
Alkalmazás, bérek, juttatások
• a jelenlegi alkalmazotti közösség tagjainak munkaszerződését határozatlan időre megköti;
• minden alkalmazottat a jelenlegi munkakörében (vezető, osztályfőnök, diákönkormányzatot segítő, munkaközösségvezető stb.) szeretne átvenni és tovább foglalkoztatni;
• a munkaszerződésekben vállalja a közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) alapján járó kedvezmények juttatását, beleértve a jubileumijutalom kifizetését;
• további anyagi kedvezmények is megilletik az alkalmazotti közösséget (cafetéria, minőségi bérpótlék stb.);
Intézménykép, nevelési program
• a nevelőtestület maga alakíthatja ki az intézmény nevelési programját a hatályos törvényi szabályozások (NAT, kerettantervek) betartásával;
• kiemelt hangsúlyt kap a Biblia által megfogalmazott alapelvek érvényesítése, a ma már általánosnak mondott erkölcsi és etikai szabályok betartása és betartatása;
• feladatának tekinti egy olyan nevelési-oktatási kultúra kialakítását, melynek eredményeit egy nem felekezeties, de keresztény szellemiségű oktatási modellben valósít meg;
Hitélet
• kijelenti, hogy az iskola és az óvoda nem a hittérítés helyszíne, minden alkalmazott magánügye a saját vallása, annak gyakorlása;
• a hitoktatás lehetőségét továbbra is biztosítja más egyházak (katolikus, református, evangélikus, izraelita, baptista, pünkösdi stb.) képviselői számára is a hit és erkölcstan tantárgy keretében, de aki nem igényli a hitoktatást, annak továbbra is az erkölcstan (etika) tantárgyat kell tanulni a hatályos jogszabályok szerint;
• szilárd etikai értékrend és erkölcsi igényesség közvetítése a cél, ezek eléréséhez kívánatos, hogy kialakuljon a gyerekek felelősségtudata önmagáért, környezetéért, az együttműködés igénye és képessége, a munkához való pozitív viszony.
Egyebek
• iskolabuszok beállítására kerül sor 2020 szeptemberétől (minden gyerek iskolába és óvodába szállításáról és délutáni hazaszállításáról gondoskodik az Egyház);
• minden tanév elején, minden új első osztályos tanulónak ingyenesen biztosítja a kötelező tanszerkészletet (iskolatáskával együtt);
• egy a jelenleginél mélyebb (artézi víz) kút fúrásával szeretné megoldani a jobb vízellátást;
• az iskola és az óvoda egyaránt ingyenes gyermekétkeztetést biztosít;
• összehangolja az iskola és az óvoda munkarendjét, különös tekintettel az egy családhoz tartozó gyerekek iskolabuszokkal történő zavartalan utaztatása érdekében.
Ez utóbbi különösen indokolttá teszi a szakmai és pedagógiai érvek mellett az iskola és az óvoda egy fenntartás alatt történő működtetését, a családok támogatása, a szociális háló fokozatos és egységes kiépítése érdekében!
További kérdések esetén szívesen áll az egyház az érdeklődők rendelkezésére előre egyeztetett időpontban, hogy további felmerült kérdésekre válaszolhasson, és az intézményekre vonatkozó további szakmai terveit bemutathassa. Az Oktatási Főigazgató közvetlen elérhetősége oktatas@hit.hu és a helyi gyülekezeti titkárság közvetlen elérhetősége cegledhit.titkarsag@gmail.com bárki számára adott, ide várja a leendő intézményfenntartó az iskolával és az óvodával kapcsolatos további észrevételeiket, kérdéseiket, javaslataikat.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hatalmas siker! Hajrá Cegléd! Végre egy igazi társaság aki hatékonyan küzd a szegregáció ellen, és valóban megvalósul hogy mindenki egyenlőnek számít, és aki szegény az sincs kirekesztve a színvonalas oktatásból! Sok sikert és várjuk a további jó híreket!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...