42.2 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Ruha és élelmiszer adomány

Két raklap ruhát, négy raklap bio élelmiszert és mintegy ezer fogkefét adományozott a városnak a Nemzetközi, Élet és Egészség, Környezetvédelmi Alapítvány „A Kárpátok Régióban” nevű szervezet. Az adományt a Gyermekjóléti Központon keresztül juttatják majd el óvodáknak és rászorulóknak.


A csomagokat ma megtekintette a helyszínen dr. Csáky András polgármester is. A város és a szervezet közötti egyeztetés a város jegyzőjén keresztül zajlott, aki jó kapcsolatot ápol az alapítvány vezetőjével – nyilatkozta a Ceglédi Városi Televíziónak a polgármester. Elmondta: a Németországból érkezett különböző adományok között találhatók használt, de nagyon jó állapotban levő ruhák, játékok, valamint nagy mennyiségű bio élelmiszer, müzli, gabonapehely, vitaminnal és vassal dúsított élelmiszer és fogkefék is. „Ezek az adományok az óvodákon, bölcsődéken keresztül, illetve a rászorultaknak lesznek szétosztva. Ez nagyon nagy segítség lesz azoknak, akik kapják, és ezúton is köszönjük az alapítványnak, hogy gondoltak ránk és ezt a lehetőséget biztosították, hiszen a felajánlásuk sok helyen fog hasznosulni.” – fogalmazott dr. Csáky András.

(Önkormányzat sajtóközleménye – Fotó: Szokolai)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...