0.1 C
Cegléd
2025. október 20. hétfő
spot_img

Országos bajnoksággal indult újra a birkózó élet

A koronavírus okozta fél éves kényszerszünet után szombaton a kadet kötött- és szabadfogású, valamint a női országos bajnoksággal indult újra a birkózó élet. A résztvevők az FTC rendezésében a gyáli Sportcsarnokban mérhették össze a tudásukat szigorú járványügyi intézkedések mellett. A három fogásnemben összesen 208-an mérlegeltek. A ceglédi fiatalok mind a három szakágban képviseltették magukat. Kötöttfogásban Rafael Dániel az 51 kg-ban magabiztos birkózással három győzelmet követően bajnoki címet szerzett.
Manczák Ruben szabadfogásban az 55 kg-osok között szintén döntőbe jutott serdülőként az idősebbek között, de ott már nem bírt a házigazdák versenyzőjével. Így az előkelő második helyen végzett. A ceglédiek közül még hárman birkozhattak a bronzéremért, de ezúttal nem sikerült egyiküknek sem az érem szerzés.
A Nemzetközi Birkózó Szövetség a járvány miatt a korosztály világversenyeit törölte erre az évre, így Rafael Dániel a bajnoki cím és a válogatottság megszerzése ellenére nem léphetett szőnyegre a világversenyeken ebben az évben. Pap Ferenc


Eredmények
női
53 kg 5. Rafael Tímea

szabadfogás
55 kg 2. Manczák Ruben (alsó fotó)
4. Cseh Dávid
80 kg 5. Komáromi Viktor

Kötöttfogás
51 kg 1. Rafael Dániel (kiemelt fotó)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Vörösmarty tér nem quadpálya!

Károly Ferenc önkormányzati képviselő közleményben fordult a Vörösmarty játszótérre...

Szép eredmények a Fitkid országos döntőn

A CVSE Fitkid szakosztály III. osztályú versenyzői Budapesten vettek...

Bravúr pont a Bud Arénából

A Ceglédi KK SE U20-as csapata bravúros döntetlent ért...

Exkluzivitás és luxus: a limuzinok lenyűgöző világa

Elképzelted már, milyen lehet egy estét töltve mennyei kényelemben...

Tűzoltók mentették ki a bajba jutott papagájfiókát Cegléden

Madzagba gabalyodott arapapagáj-fiókát mentettek meg a ceglédi tűzoltók egy...