2.1 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Épül a lovascentrum Jászkarajenőn

Jó ütemben haladnak a munkálatok a jászkarajenői lovasturisztikai központ területén. A létesítmény nemcsak a lovasoktatásban, de a mindennapos testnevelésben is szerepet játszhat a Dél-Pest megyei régióban. Az önkormányzat emellett térségi rendezvényközpontként is tekint a helyszínre, ezért igazgatója Dombóvári István ismert humorista lesz, aki a közelmúltban lett szülőfaluja művelődési házának igazgatója. – írta meg a szoljon.hu.
– A falu jelenlegi legnagyobb beruházása a lovasturisztikai központunk, melynek építése a várt ütemben zajlik. Eddig évente egy fogathajtó versenyt rendeztünk, a jövőben azonban más kategóriáknak is szerveznénk évközi megméretéseket – tájékoztatott Palya István polgármester, aki hozzátette: a helyszín lehetőséget ad arra, hogy a mindennapos testnevelésbe is bekapcsolódjon a helyi lovasoktatás.
– Ebben a kérdésben tárgyalunk a tankerülettel, a szándéknyilatkozatot már átadták nekünk. A lovasoktatást térségi szintre bővítjük, hogy más településekről is járhassanak ide a gyerekek. A lovastáboroztatás megvalósítása ugyancsak a kiemelt célok között szerepel – hívta fel a figyelmet a település első embere.
Palya István hozzátette, az idegenforgalmi létesítményt nem csupán a lovaglás szerelmeseinek építik, rendezvényközpontként is működik majd.
– Dombóvári István humorista személyében új kultúrház-igazgatónk van. Bízom benne, hogy friss lendületet ad az új falubeli attrakciónak. Szeretnénk élni az ő országos ismertségével, tapasztalataival, ambíciójával.
A tervek között szerepel, hogy a létesítmény környezetében egy játszóteret és egy állatsimogatót is kialakítanak, ahol őshonos és háziállatokkal találkozhatnak a legkisebbek.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...