25.6 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Olimpikon a Sportmúzeum 200. adományozója

A Ceglédi Sportmúzeum 1992-ben nyitott ki és tárta a sportbarátok elé a város sporttörténeti múltjának addig fellelhető relikviáit. Az azóta eltelt közel három évtized során több tízezer látogató követhette nyomon a küzdelmes, de ugyanakkor sikerekkel tűzdelt korszakot. A gyűjtemény időközben országos hírű „intézményé” nőtte ki magát, példaképpé avatva több város számára az itt folyó munkát és a látványos ereklyék sokaságát.

Az időközben Kürti Béla nevét felvevő gyűjtemény társadalmi vezetősége folyamatosan dolgozik azon, hogy minél több, a város sport múltját idéző emlék gyarapítsa a kiállítási termek látványosságát. Mottójuk: „ami a sportban tegnap történt az már üzenet a jövőbe –  történelem”.

Az ország első vidéki sportmúzeuma a Cegléden született, vagy a városhoz kötődő sportolók, illetve családtagjaik adományaival alapozta meg hírnevét és napról napra gyarapodik. Legutóbb a 200. adományozót köszöntötték, aki nem jött üres kézzel…

Lakos Gyöngyvér Budapestről érkezett, gyorsúszóként ért el szép sikereket. Két olimpián volt tagja a magyar olimpiai csapatnak, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben, a 4×100 méteres vegyes váltó „befutója” volt, nem kisebb világnagyságokkal egy csapatban, mint Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes olimpiai bajnokok. Gyöngyvér Európa-bajnoki ezüstérmes volt, ösztöndíjas az USA-ban és sok-sok egyéb siker övezte sportkarrierjét, itthon az FTC színeiben.

Lakos Gyöngyvér felmenői között több generációs ceglédi családok vannak, akik életében a sport folyamatosan jelen volt pályafutásuk során. A háború előtt lovaglásban, majd a felszabadulást követően a labdarúgásban, atlétikában találkozhatunk a Lakos névvel, illetve családtaggal. Gyöngyvér kötődése tehát „nyomon” követhető, amit bizonyít a „Kürti Béla Sportmúzeum” részére átadott relikviák sokasága  (serlegek, érmek, plakettek, dokumentumok).

M.L.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...