8.8 C
Cegléd
2025. október 2. csütörtök
spot_img

„Nagyon látványos lett”

Néhány napja elhelyezésre kerültek a közlekedési jelzőtáblák, majd már az útburkolati jeleket is felfestették a Nagykőrösről Cegléd felé tartó kerékpárút a Gál kastélyig elkészült szakaszán. „Nagyon látványos lett, valamint több kis fa is elültetésre került. Jelenleg is a korlát építésén dolgoznak a szakemberek.” – számolt be Nagykőrös hivatalos oldala a kerékpárúttal kapcsolatos legfrissebb hírről.

https://www.facebook.com/kortvelyesia/posts/3461281750593221

Néhány hete derült ki, a kerékpárút jövőre megépül egészen Ceglédig, ugyanis megkapja a szükséges forrást Nagykőrös Város Önkormányzata, mint gesztor a Cegléd-Nyársapát-Nagykőrös közötti kerékpárút megépítésére, az erről szóló kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben. A Cegléd-Nagykőrös kerékpárút kivitelezés projekt megvalósítása érdekében 1 152 799 514 forint összegben ad ki Támogatói Okiratot Nagykőrös Város Önkormányzata számára az innovációért és technológiáért felelős miniszter. A tervek rendelkezésre állnak, a feltételes közbeszerzés lezárult, jövőre indul a beruházás. – ezt Földi László országgyűlési képviselő jelentette be közösségi oldalán.

 

Dr. Czira Szabolcs polgármester és Dr. Nagy Lajos jegyző szemlén

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Curtis és Judie: ezért halasztják a gyermekvállalást

Curtis és felesége, Barnai Judit – akit a ceglédi...

Kábítószer-gyanús anyagot találtak

A járőröző körzeti megbízottak múlt héten éjjel egy gépkocsit...

Kenyérsütés az Ipartestületnél

Szeptember 28-án kenyérsütő workshopot tartottak az Ipartestület retró termében....

Intim titkok a múzeumban

Különleges rendezvénnyel várja a hölgyeket a Kossuth Múzeum október...

Az Év vállalkozója: Illés József

Átadásra került az Év Vállalkozói Díj, a VOSZ, vagyis...