5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Kecskeméti Krisztián Világkupa sikere

December 12-18. között Belgrádban került megrendezésre a felnőtt Világkupa. A kötöttfogás küzdelmeit 32 ország részvételével bonyolították le. A kötöttfogású válogatottban Kecskeméti Krisztián a 60 kg-ban lépett szőnyegre. Krisztián az első fordulóban az EB. és VB. győztes orosz versenyzővel kezdett, aki még túl nagy falatnak bizonyult számára. Állásból jól küzdött, de az intést követően a lenti helyzetben a pörgetést nem tudta kivédeni, így az orosz versenyző nyert. Mivel az ellenfele a döntőig menetelt, így Krisztián a vigaszágon folytathatta. Itt egy izraeli versenyző következett, ahol már állásból és lenti helyzetből is szép akciókat végrehajtva még az első menetben technikai tussal 10-0-ra nyert.
Így a bronzéremért birkozhatott, ahol a hazaiak EB. győztes versenyzőjével mérte össze az erejét. Az érem csatában Krisztián jól helyt állt és állásból kiegyenlített mérkőzést vívott a két versenyző. Ennek ellenére a bírók mind a két menetben a hazai pálya előnyét élvező ellenfelét látták aktívabbnak és így mind a két menetben őt intették. Krisztián mind a két lenti helyzetet kivédekezte, de mivel állásból nem született akció, így a két intéssel 2-0-ra az ellenfele nyert. Krisztián így az előkelő 5. helyen végzett. (Pap Ferenc)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...