14.3 C
Cegléd
2025. október 24. péntek
spot_img

Győzelemmel kezdtek a Cápák

Ősszel a vendég Dabas a járvány miatt nem tudott kiállni a Cápák elleni bajnoki mérkőzésre, melyet 28-án csütörtökön pótoltak a csapatok. A dobogón álló Ceglédnek mindenképpen nyernie kellett, hogy megtartsa pozícióját, a fiatal dabasi lányok pedig szerettek volna feljebb lépni a 6. helyről, így izgalmas mérkőzés volt kilátásban és hogy pikáns is legyen a találkozó, Dengi Zoltán és Jakab László személyével két Ceglédi edző irányításával küzdöttek az alakulatok. Mindkét csapat hozta a “szezon eleji” formát, sok hibával és hullámzó játékkal zajlott a mérkőzés. A Cápa lányok szíve mindig a helyén volt, remekül küzdöttek és mindig akadt 1-2 játékos, aki a hátára vette a csapatot és vitte előre a többieket.

Jakab László edző: – Gratulálok a játékosaimnak, akik végig nagy szívvel küzdöttek és helyenként jó játékkal legyőzték a jó képességű fiatal dabasi csapatot. Bárki került fel a pályára, hozzá tudott tenni védekezésben és támadásban is, ami mellé remek kapus teljesítmény is párosult. Remélem, hogy ez a hozzáállás megmarad a következő meccsekre is ami mellé ha odatesszük a szükséges edzés számot is, akkor sikeres tavaszra leszünk képesek. Mégegyszer gratulálok a lányoknak!

Ceglédi Kék Cápák – Dabasi KC VSE 31 – 27 ( 15 – 13 )

Abony,Varga István Városi Sportcsarnok, zártkapus mérkőzés, vezette Nagy, Szekeres

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta (kapusok), Török Melinda 8, Dobos Renáta 7, Vuletic Suncica 5, Csábi Zsuzsanna 3, Jónás Alexandra 3, Halasi Réka 2, Farkas Szimonetta 1(1), Tóth Adrien 1, Mertlik Mónika 1, Tátrai Renáta, Peszeki Laura, Kovács Alíz, Farkas Fruzsina, edző Jakab László

Hétméteres: 2/1 ,ill. 5/4

Kiállítás: 10, ill. .6 perc

– pézsé –

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...