28.2 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Fogorvos, aki a nyugalmával is gyógyít

A félelem már annyira elhatalmasodott rajtam, hogy aludni is alig tudtam. Remegtem, ha arra gondoltam, hogy be kell majd ülnöm a fogorvosi székbe. Tulajdonképpen mindenki dicsérte az orvost és mondták, hogy ”nyugi, nagyon aranyos és ügyes”- de én akkor is rettegtem.
Aztán eljött az első nap. Az idegességtől minden bajom volt. Férjem ajánlkozott, hogy elvisz, és majd jön értem.
– Kitartás, ne félj már!- bátorított.
A rendelőben egy mosolygós orvos mutatkozott be: Dr. Stumpf László.
Látta rajtam a félelmet, így először beszélgettünk, és megnyugtatott, hogy tényleg ne izguljak ennyire. Nyugodtan szóljak, ha fáj valami és „intézkedik”.
Őszinte leszek, azért még nem egészen hittem neki. Aztán elkezdett mindenféle eszközökkel dolgozni. Akkor ott azt hittem, sosem lesz vége,…de vége lett.
A beavatkozás tényleg nem fájt. Az asszisztensnő, Tóth Zsuzsanna is végig bátorított. Nagyon jól esett ez a kedvesség részükről.
Lehet, hogy a szomszéd épületben is hallották azt a kőzuhatagot, ami rólam legördült, mikor kiléptem a rendelőből. Ugráltam az utca közepén, szinte lebegtem az örömtől. (A kijárási tilalom miatt már nem láthatott senki, csak a párom. Ez mondjuk szerencse. Elképzelem, mit gondoltak volna rólam idegenek!?)
Sokat mentem még kezelésre, s egyre inkább oldódott a félelmem. Már én is tudtam mosolyogni, ha beléptem. Gyorsabban telt el az idő a székben.
Eljött az utolsó nap. Minden olyan lett, amilyennek szerettem volna.
Hálás vagyok. Hálás, mert mindig türelmesek voltak hozzám, s az orvos végig azon dolgozott, hogy én elégedett legyek majd a végeredménnyel. Hát az vagyok. Tényleg. Nagyon köszönöm.
Eszembe jutott egy könyv, melynek címe: Miért félünk a fogorvostól? Kijelenthetem, én már nem félek s ez olyan jó érzés!
Rimóczi Sándorné

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...