32.2 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Elővágtát rendeznek Csemőn!   

Július 24-én a Csuda Csikó tanyán kerül megrendezésre az első Csemői Elővágta, a Nemzeti Vágta előfutama. – a jóhírt dr. Lakos Roland polgármester tette közzé, azzal, hogy a tereprendezést és a program összeállítását is megkezdték.

„Amikor 2015-ben először indult Csemő a Nemzeti Vágtán, akkor csak annyit szerettünk volna, hogy növeljük a településünk ismertségét. Az már „csak” hab a tortán, hogy Tamás Petrik elhivatottságának és hozzáértésének köszönhetően 2017-ben sikerült megnyerni az országos versenyt, amivel a csúcsra értünk és beírtuk Csemő nevét a vágta-történetébe.  A tavalyi esztendőben már a kocsitoló versenyen is képviseltettük magunkat és a Csemői Tornádó második helyen végzett az országos döntőben.

Még egy nagy vágyam volt a vágta kapcsán – és ez az idei évben megvalósulhat… Már a kezdettektől is, de a négy évvel ezelőtti győzelem után már gőzerővel kerestük a lehetőségét annak, hogy elővágtát rendezzünk. Ez olyan selejtező futam, ahol ki lehet vívni a pesti nagydöntőbe jutást. Mára már biztos, hogy július 24-én a Csuda Csikó Tanya környezetében Csemői Elővágta kerül megrendezésre. A tereprendezéssel elkezdtük a pálya kialakítását és a program összeállítását is.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...