-5 C
Cegléd
2026. január 13. kedd
spot_img

Dobogós OB helyek

Szombaton a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok három szőnyege adott otthont a diák II-es korosztály szabadfogású országos bajnokságának. Több mint ötven szakosztály 200 versenyzője küzdött a bajnoki címekért és érmekért. A legfiatalabb ceglédi birkózók 9 fővel képviseltették magukat és végül hárman is bronzéremmel zárták a bajnokságot. A 32 kg-ban Budai Milán, valamint 38 kg-ban Ungvári Zalán egyeránt négy győzelem és egy vereség, Csurgai Ádám pedig az 50 kg-ban három győzelem és egy vereség után állhatott fel a bajnoki dobogó harmadik fokára.

Eredmények

32 kg  3.  Budai Milán

38 kg  3.  Ungvári Zalán

50 kg  3.  Csurgai Ádám

***

Múlt héten rendezték Észak-Macedónia fővárosában Szkopjében az U23-as Európa-bajnokságot. A kötöttfogás küzdelmeire péntek, szombat és vasárnap került sor. A ceglédi Kecskeméti Krisztián 60 kg-ban lépett szőnyegre. Krisztián remekül kezdett és grúz és moldovai ellenfeleit magabiztos birkózással 12-6 és 7-1 arányú pontozással győzte le. Az elődöntőben is jól kezdett ukrán ellenfelével szemben. Egy kiléptetés és egy intést követően 2-0-ra vezetett. A lenti helyzetből ellenfele vissza támadott és így 2-1-re módosult az  állás. Az első menet utolsó másodperceiben az ellenfele egy derékra támadásból ledöntötte és így 5-2-re átvette a vezetést. A második menetben hiába támadott már akció nem született és így másnap a bronzéremért birkozhatott fehérorosz birkózóval. Az érem csata is jól kezdődött. Az első menetben Krisztián volt aktívabb és a bírók az ellenfelét intették, majd a lenti helyzetben megpörgette ellenfelét. Így az első menetben 3-0-ra vezetett. A második menetben a bírók visszaadták az intést, de Krisztián a lenti helyzetet kivédekezte és 3-1-es vezetéssel állásból folytatódott a mérkőzés. Egy perccel a vége előtt összefejeltek az ellenfelével amiért a bírók Krisztián intették és így 3-3-ra módosult az állás, ami már az ellenfelének kedvezett. A vége előtt még egy fejlefogásból indított akciót, de nem sikerült befejeznie időben,így végül az 5. helyen végzett.

Pap Ferenc

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...

Sikeres szereplés a Pest Vármegyei Diákolimpia döntőjén

Ráckeve adott otthont a Pest Vármegyei Asztalitenisz Diákolimpia csapat-...

Veszélyben a MÁV dolgozók

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti...