4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Átadták a bringapályát

Június 1-jén hivatalosan is átadták Cegléden a Vörösmarty téren a bringás pumpapályát, amelyre az Aktív Magyarország Program keretében nyert támogatást az önkormányzat. A beruházás során egy 120 négyzetméternyi bringafelület került kialakításra 27,6 millió forint értékben, amely felerészben állami, felerészben önkormányzati forrásból valósult meg. A pálya biciklivel, rollerrel, gördeszkával is használható, a használat szabályai szerint védőfelszerelésben, sisakkal.


A bringapálya létesítése az Újváros központjának számító Vörösmarty tér koncepciózus fejlesztésének része. Károly Ferenc a körzet önkormányzati képviselője így számolt be erről:
„Fontos feladatomnak érzem a körzetünk folyamatos és állandó fejlesztését, különös tekintettel a Vörösmarty tér, mint központi rész fejlesztését. Éppen ezért is szerveztünk már sok sok programot, a zenés-táncos rendezvényektől kezdve, a sport rendezvényeken át a gyermeknapi programokat is.
Büszke vagyok arra, hogy nem csak Cegléden, de még a környező településeket figyelembe véve is elsők voltunk pl. a kültéri fittness park kialakításában is itt, most pedig a bringás pumpapark kialakításában is, nincs a környéken ilyen közterületen! Óriási élmény azt mondják, akik már kipróbálták a pályát!
Nagyon szépen fejlődik az Újváros ezen része is, rengeteg játszóeszköz, fitness eszköz, hinták, maszókák, ping-pong asztalok, teqball asztal, strandröplabda pálya, foci pálya, csúszdák, KRESZ park színesítik ezt a területet! Tisztelettel kérek mindenkit, hogy vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra, a szabályokat tartsák be és a kötelező védőfelszerelésekkel használják az új pumpapályát is!” – írta a képviselő.

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

    • Igen nagyon kellett ,mert idáig Pestre kellett vinni a gyereket ,mert a közelben nincs ilyen pálya! Örülni kellene neki ! De van ,akinek semmi se jó ,szomorú !!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...