8.9 C
Cegléd
2026. február 26. csütörtök
spot_img

Célegyenesben a kerékpárút építés

Készül a 441-es úton Cegléd és Nagykőrös között a régóta várt kerékpárút. Dr. Csáky András polgármester posztjában beszámolt a bicikliút építésének előzményeiről és arról, hogy igyekeznek minél több – nyomvonalba eső, ezért kivágásra ítélt – fát megmenteni. Hozzátette: a Gerje híd és az Újvárosi temető közötti szakaszról sikerült 14 db, néhány éves fát az ellenkező oldalra telepíteni. Mindegyik átültetés sikerrel járt.

„A rendelkezésre álló dokumentumok szerint már 2003 szeptemberében Cegléd Város képviselő-testülete határozatot hozott kerékpárút tervezésének ügyében. Négy év múlva 2007. szeptemberében született együttműködési megállapodás Cegléd, Nyársapát, Nagykőrös, Kecskemét között kerékpár út építésére. Gesztori feladatokkal Nagykőrös lett megbízva. 2014. novemberében Nagykőrös megindította a kerékpárút építési engedélyezési eljárást a Nagykőrös – Nyársapát – Cegléd szakaszra. 2016. május 19-én a Pest Megyei Kormányhivatal illetékes osztálya építési engedélyt adott a kerékpárút I. (Cegléd), valamint II. szakasz (Nagykőrös ) megépítésére. Az engedély kiadását megelőzően, illetve azt követően nincs adat arra, hogy a nyomvonal kapcsán helyszíni bejárás történt volna.
Idén május elején helyszíni bejárást kezdeményeztem az épülő kerékpárút tervei alapján kivágásra jelölt fák kapcsán, melynek célja olyan nyomvonal módosítási lehetőségek megvizsgálása, melyek a lehető legkevesebb fa kivágásával járnak. Nyomvonal módosítás esetén az új terv költségei (mely több millió forint) önkormányzatunkat terhelné. Az engedélyeztetési eljárás bizonytalan határidőre eltolná a kivitelezést, így továbbra is életveszélyes lenne kerékpáron közlekedni a 441-es úton. A „kivitelező ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a meglévő fákat megóvják, ahol lehet olyan kisebb változtatások eszközölésével is, amely nem jár az építési engedély módosításával és nem jár többletköltséggel” (részlet a bejárás emlékeztetőjéből).”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...