2.1 C
Cegléd
2026. február 8. vasárnap
spot_img

Kincsek Albertirsáról

Június 19-én nagyszabású régészeti kiállítás nyílik Kincskeresés, kaland, tudomány. Közösségi régészeti projektek Pest megyében címmel a Ferenczy Múzeumban. Lapunkban többször adtunk hírt a M4-es út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárások eredményeiről, a leletek most megtekinthetők lesznek a kiállításon, köztük egy avar kislány mellboglár párja és az albertirsai avarkori temető más kiemelkedő leletei is.

Avar kislány mellboglár párja az albertirsai avarkori temetőből (Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum)

2017-ben a Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai megelőző feltárást végeztek Albertirsán az M4 gyorsforgalmi út nyomvonalán, ahol egy 76 sírból álló avar kori temetőrészlet került elő. Az ásatások során majdnem 30 önkéntes és hivatásszerű fémkeresős segítette a múzeum munkáját.


A temető késő avar kori részének egyik kiemelkedően gazdag temetkezése egy 4,5–5,5 év körüli kislány sírja, akit egy pár gyöngycsüngős fülkarika mellett egy tojással, több mint 60 darabos, rendkívül változatos színű és formájú, több soros gyöngy nyaklánccal, valamint a képen látható mellboglár párral engedtek végső útjára. A mellboglárok valamilyen felső ruházatot, feltehetően köpenyt fogtak össze. Ez a tárgytípus kizárólag nők, illetve leánygyermekek sírjaiból kerül elő.

Jászberényi Mónika – Ferenczy Múzeumi Centrum

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...