13 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Csemő Vágtára készül

A Nemzeti Vágtán való részvétel már önmagában dicsőség, Magyarország, sőt lassan Európa legrangosabb lovas rendezvényén nem csak önmagukért, az általuk képviselt közösségért, településért is küzdenek a lovasok. Csemő régi álma vált valóra azzal, hogy idén elővágta rendezőként debütál: 2021. július 24-én, szombaton a csemői Csuda Csikó Tanya környezetében Nemzeti Vágta előfutamot rendez Csemő Község Önkormányzata.


Dr. Lakos Roland polgármester így írt a település közösségi oldalán az előzményekről és az előkészítő munkálatokról: „Amikor 2015-ben először indult Csemő a Nemzeti Vágtán, akkor csak annyit szerettünk volna, hogy növeljük a településünk ismertségét. Az elmúlt évek eredményei alapján büszkén kijelenthetjük, hogy ez nagyon jól sikerült, köszönhetően Petrik Tamás elhivatottságának és hozzáértésének. 2017-ben sikerült megnyerni az országos versenyt, amivel a csúcsra értünk és beírtuk Csemő nevét a Vágta-történetébe. A tavalyi esztendőben már a kocsitoló versenyen is képviseltettük magunkat és végeztünk a második helyen az országos döntőben.

Még egy nagy vágyunk volt volt a vágta kapcsán – és ez az idei évben megvalósulhat. Már a kezdettektől is, de a négy évvel ezelőtti győzelem után már gőzerővel kerestük a lehetőségét annak, hogy elővágtát rendezzünk helyben. Ez olyan selejtező futam, ahol ki lehet vívni a pesti nagydöntőbe jutást. A kitartó munka idénre beérett, most már biztos, hogy július 24-én a Csuda Csikó Tanya környezetében Csemői Elővágta kerül megrendezésre.

Gőzerővel és sok segítővel estünk neki a vágta-pálya tervezett nyomvonalának kialakításához. A környezet tökéletes, a talajjal viszont nagyon sok munkánk volt, és még lesz is, hiszen nem elég csak a földes pályaív elkészítése, azt július 24-ig fent is kell tartanunk…

Olyan elővágtát szeretnénk, ami Petrik Tamás számára igazi hazai pálya és ahol minden vendégünk jól érzi magát. Nagyon valószínű, hogy Tamás a felgyógyult Viccessel fog indulni a versenyen – ami azért nem lenne semmi, hiszen a 2017-es jubileumi Nemzeti Vágta győztes paripájáról van szó.”  – számolt be Csemő első embere.

csemo.hu

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...