5 C
Cegléd
2026. március 1. vasárnap
spot_img

Nemzeti Vágta – térségi sikerekkel

Október első hétvégéjén tartották a Kárpát-medence legnagyobb lovas rendezvényét többezer látogató részvételével a Nemzeti Vágtát Budapesten. Csemő és Abony lovasaival képviselte a térséget. Zboray Viki Marokkó nyergében 5. helyet szerzett Abony színeiben. Petrik Tamás tanítványa 60 lovas közül szerezte meg a szép helyezést.

Az előfutam még reményekkel töltötte el a csemőieket, mert jól sikerült a mester, Petrik Tamás rajtja is és a második helyen, de biztató időeredménnyel galoppoztak át a célvonalon. Azonban a 2017-es vágtagyőztest összesorsolták azzal az ellenféllel, aki a teljes mezőnyben a leggyorsabb volt és azzal a vetélytárssal is, akivel nagyon éleset meccselt a csemői elővágta döntőjében. A középdöntő nagyon jó indult, Petrik Tamás és Vicces vezetett, aztán a verseny közepén győzött a túlerő, így a  páros a negyedik helyen zárt.

A kocsitoló versenyben a 3. hely lett a csemői csapaté. A csapat tagjai:  Fellegvári Szilvia, Huszti Kata, Klementisz Ágnes, Talapka Tiborné, Buresch Árpád, Gyurkó László, Horváth Bence, Nagy László.

Ceglédet lovas idén sem képviselte, de Kövesdy Zsolt ceglédi lovas Látrány települést képviselve a középdöntőben második helyen zárt. A települések standokon is képviseltették magukat, bemutatva Abony, Csemő és Cegléd nevezetességeit, turisztikai látnivalóit.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...