7.1 C
Cegléd
2026. november 7. szombat
spot_img

Festményavató hangverseny

Október elsején, a zene világnapján, rendhagyó koncertet hallhatott, láthatott és élvezhetett a közönség a Ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola hangversenytermében. A zene látása itt nem csak költői fordulat, a hangverseny valódi audio-vizuális élményt nyújtott a lelkes és termet megtöltő publikumnak. Hiszen a színpadon ezúttal nem csak a zenészek kaptak helyet, hanem szebbnél-szebb festmények is, köszönhetően a ceglédi, P. Rónai Gábor által vezetett, Benedek Péter rajzkör alkotóinak. Lassan két éve húzódó közös projekt végére került pont ezzel a nagysikerű előadással, melynek keretében a zeneiskola felavathatta a gyönyörű festmény-adományokat, melyek az iskola falait díszítik az idei év szeptemberétől. A festmények program szerint készültek: mindegyiket egy zeneszerző élete, munkássága, zenéje ihlette. Az alkotását formáját tekintve viszont teljesen szabad kezek kaptak az alkotók, korlátok nélkül kifejezhették azokat az érzéseket, miket a műhelymunka során közösen hallgatott zenék keltettek bennük.

 

De a művészeti körforgás itt nem rekedt meg, a festmények újra zenét szültek bennünk, a zeneiskola tanáraiban. Volter Kálmán, Solymosi Sebestyén és Kulcsár Kristóf álmodták újra a festményeket a kottapapíron és az iskola tanári karából összeállt különböző összetételű formációk adták elő azokat. Élvezetes, lelkesítő és tanulságos alkalomnak lehettünk részesei: van még remény, hogy képesek vagyunk valódi összefogásra a való életben, nem csak a reklámkampányokban tapasztalhatjuk meg ezt az élményt.

Kulcsár Kristóf-zongoratanár

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...