19.9 C
Cegléd
2025. szeptember 14. vasárnap
spot_img

Színpadon a Lőrincz testvérek

Színészi szerepet vállaltak és hatalmas sikert arattak a ceglédi Lőrincz testvérek október 20-án az Erkel színházban. Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás és Tokióban ezüstérmes öccse, Viktor együtt vállalták a Puskás, a musical miniszerepét, amelyben fellépett már korábban Shane Tusuptól Bozsik Péteren át Győrfi Pálig egy sor híresség: ők alakították az angol intézőt (pontosabban ezúttal intézőket), akik bekopogtatva az Aranycsapat öltözőjébe, jelzik Grosicséknak, hogy közeleg a kezdőrúgás időpontja. A birkózóbajnokokat nagy taps fogadta már akkor, amikor megjelentek a színpadon, s néhány másodperces, fejenként pár szavas szerepük eljátszása után és az előadás végén ugyancsak ünnepelte őket a közönség.

„Hatalmas élmény volt! A darab producere, Szabó László keresett meg minket, tulajdonképpen felkért, hogy Tomival együtt vállaljuk el az egyik szerepet, méghozzá a Wembley angol intézőjének szerepét – idézte fel a szerda estét Lőrincz Viktor. – Először azt hittem, ez csak valami vicc lehet, hiszen semmiféle ilyen jellegű tapasztalatunk, képesítésünk nincs… Megmondom őszintén, én először vonakodtam is, mert bár hozzá vagyok szokva a tömeghez, azért egészen más egy szőnyegen birkózni, mint ezernyolcszáz ember elé kiállni a reflektorfénybe – ráadásul angol szöveggel! De végül aztán csak meggyőztek, és nagyon örülök neki, hogy elvállaltuk: nagyon színvonalas előadás részei lehettünk, kiváló színészekkel, tényleg szuper élmény marad. Külön öröm, hogy utána a közönség soraiból volt, aki nemcsak az olimpiai eredményemhez, hanem az alakításomhoz is gratulált, ez igazán jólesett – poénkodtam is vele, hogy ha majd egyszer visszavonulok, szabadúszó színészként keresem majd tovább a kenyerem…”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...