30 C
Cegléd
2026. július 20. hétfő
spot_img

Otthonában fogták el a betörőt

A nagykőrösi rendőrök elszámoltatták azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint több ingatlanba tört be, amit értékesnek látott vitte is.

A 18 éves férfi Nagykőrösön űzte a bűnös tevékenységet. A nyomozás adatai szerint több, 2021 szeptemberében és októberében elkövetett lopással gyanúsítható. Betört lakott és lakatlan ingatlanokba, amit értékesnek ítélt – hegesztő trafó, hosszabbító, steklámpa, sarokcsiszoló, dekopírfűrész, rézkábel – válogatás nélkül ellopta. Volt ahol sikerrel járt, akadt, ahol megzavarták és a már összekészített értékeket maga mögött hagyva menekült el a helyszínről.

A rendőrök összefésülték a rendelkezésükre álló információkat, azonosították, majd 2021. november 3-án reggel otthonában elfogták, előállították és kihallgatták R. Lászlót, aki csak részben ismerte el a bűncselekmények elkövetését.

A rendőrök a férfi zsákmányainak egy részét megtalálták, és lefoglalták. Az azóta letartóztatott R. Lászlóval szemben lopás vétsége, lopás bűntett kísérlet, valamint lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...