8.1 C
Cegléd
2025. november 15. szombat
spot_img

Felújítja strandfürdőjét Abony

Megkezdték Abonyban az új fürdőkomplexum terveinek kidolgozását. A napokban Marsal Béla okleveles építészmérnök mutatta be a városi strandfürdő fejlesztési koncepciójával kapcsolatban eddig elkészült munkaanyagot és látványterveket a városháza dísztermében – közölte hivatalos oldalán Abony polgármesteri hivatala.

A fejlesztés a fürdő jelenlegi területe jelentősen kibővül. A jelenlegi strand ugyanis mintegy 15 219 négyzetméteren terül el, ám a fejlesztések végeztével a strand és a kiszolgáló létesítmények alapterülete – a tervek szerint – mintegy másfélszerese lesz a mostaninak.

Csanádi Csaba Településfejlesztési Osztályvezető a szoljon.hu oldalnak elmondta, „a tanuszoda épületében várhatóan egy 25 méteres úszómedencét alakítanak ki, mely hat pályás lenne. Továbbá egy 10×6 méteres tanmedencét terveztek a fedett épületben.

– Cél az egész strandot tekintve a vízfelület növelése is, így a már meglévő medencetestek mellett újakat is tervezünk. Az alapkoncepció szerint lenne egy téli, illetve egy nyári szakasz. Modern apartmanokkal akár a téli időszakban is tudnánk vendégeket fogadni, illetve a strand bejáratának közelében lenne arra lehetőség, hogy wellness-szolgáltatásokkal, melegvizes téli medencével is várjuk a vendégeket – közölte a szakember.

Hozzátette: a sportolókról és az úszni vágyókról sem feledkeznek meg, és a kisgyermekes családok igényeinek megfelelően ugyancsak szolgáltatásokat nyújtanának az új létesítményben.”

Egyelőre a tervezés kezdeti stádiumában vannak a munkálatok, a végleges koncepció birtokában készül majd költségvetés. Pető Zsolt polgármester abban bízik, hogy megfelelő pályázati forrással az elkövetkezendő években megvalósulhatnak a fejlesztések.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...