8.3 C
Cegléd
2026. március 17. kedd
spot_img

Elmaradt választások nyomában

Cegléd 20. századi helytörténetéről, helyi választásairól is szó volt legutóbb egy tudományos tanácskozáson. November végén a TK Jogtudományi Intézet, Politikatörténeti Intézet, NKE ÁNTK Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszék közös szervezésében valósult meg a Területi önkormányzatok az 1920-as években – testületek, választások és reformtervek című konferencia.

Az 1918 utáni éra a területi önkormányzatok (egy részénél) hosszabb átmeneti időszakot jelentett. 1929. évben megvalósult törvényi újraszabályozásig sokféle reformterv, törvénytervezet született.

Többek között ezt tárgyalta Végső István (Clio Intézet) kiskunhalasi történész „Két város” – elmaradt helyi választások Cegléden és Kiskunhalason, 1920–1930 címmel tartott előadása is. A két rendezett tanácsú város helyi választásai, illetve lemaradt választásainak összevetésével igyekezett rávilágítani, hogy a szakirodalom sokszor összegző írásainál árnyaltabb a kép a két alföldi település kapcsán is. A Horthy-korszak húszas éveiben, vagyis pont száz éve a helyi választások egy része a települési törvény(ek) ellenére elmaradtak. Ez többek között azért is okozott nagy zavarokat, mert több politikai rendszer, ideológia és párt is színre lépett ebben az időszakban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...