-4 C
Cegléd
2026. január 15. csütörtök
spot_img

Felavatták az egykori megyéspüspök szobrát Jászkarajenő főterén

Jászkarajenő neves szülöttének állítottak szobrot hétvégén a falu főterén a Hornyik Károly téren. A korábbi váci megyéspüspökről, Marosi Izidorról megmintázott alkotást a testvérközség, Jászalsószentgyörgy ajándékozta a falunak. A szobrot felavatta dr. Varga Lajos váci segédpüspök, aki szavaiban a főpásztorhoz fűződő emlékeinek adott hangot. A szoboravatón beszédét mondott Palya István Kálmán polgármester, Nagy Imre állandó diakónus, plébániaszervező Szarvák Imre Jászalsószentgyörgy polgármestere
Marosi Izidor születési anyakönyvi kivonatában Újkécske szerepel születési helyeként, ennek ellenére mindig is Karainak vallotta magát. Középiskolai tanulmányait a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban, majd a Váci Piarista Gimnáziumban végezte. 1936–1937-ben a római Gregoriana Pápai Egyetemen filozófiát, 1937–1941-ben Vácott teológiát hallgatott. 1941. június 22-én szentelték pappá Vácott. A falu iránt érzett elkötelezettségét és szeretetét is bizonyítja, hogy első szentmiséjét is a faluban mutatta be 1941.június 29-én. 1979. március 5-én váci segédpüspökké nevezték ki. Lékai László esztergomi érsek szentelte püspökké 1979. április 30-án Budapesten. Jelmondata: In aedificationem Corporis Christi, azaz: Krisztus Testének építéséért. Bánk József püspök nyugalomba vonulását követően, 1987. március 5-én megyés püspökké nevezték ki. Püspökként is mindig szívesen látogatott „haza” szülőfalujába és minden felkérésnek eleget tett legyen szó első áldozást vagy bérmálkozást tartani a helyi római katolikus templomban. Püspökségének idejére esett a rendszerváltás Magyarországon, ami a vallásszabadság nyomán a hitoktatás újjászervezését, majd II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatására való felkészülést is lehetővé tette. 1992. február 11-én vonult nyugállományba. Kecskemétre vonult vissza.2003. november 14-én hunyt el; november 25-én a Váci székesegyház altemplomában helyezték nyugalomra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...