0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Magyarok kenyere búzagyűjtő nap Jászkarajenőn

Az idei évben Jászkarajenőn tartották a Magyarok kenyere Program – 15 millió búzaszem Pest megyei programját. – számolt be Földi László országgyűlési képviselő a közösségi oldalán. „A Kormány a vidékfejlesztési forrásoknál a nemzeti társfinanszírozás mértékét a maximumra emelte, vagyis megháromszorozta a vidékfejlesztésre jutó források nagyságát, ami azt jelenti, hogy a mezőgazdasági szereplők a technológia eszközeivel tudják a fenntarthatóságot is elősegíteni. Magyarországon a magyar mezőgazdaság több mint húszmillió ember ellátására képes. Tehát ilyen aszályos időben el tudja látni az országot.” – fogalmazott a képviselő.

A Magyarok kenyere rendezvény augusztus 20-hoz, az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó program, mely kifejezi a magyar nemzet összetartozását és jelentős a karitatív szerepe is. A program keretében Magyarország összes megyéjéből és sok településéről, valamint a Kárpát-medence magyar lakta területeiről összegyűjtik a felajánlott búzát, majd az ünnepélyes összeöntés és őrlés után készítik el az augusztus 20-i ünnepi kenyeret. 2010-ben indult el a kezdeményezés, amely hatására 2011-ben már 10 tonna gabonát gyűjtöttek össze, és az ebből őrölt lisztből sütötték az országos augusztus 20-i ünnepi kenyeret és cipókat. A megmaradt lisztet a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta, az általuk nevelt több ezer gyerek 4 havi étkezésének támogatására.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...