11.9 C
Cegléd
2024. május 11. szombat
spot_img

Zágráb kilépett a Jobbikból

Lemondott Pest megyei elnöki tisztségéről és a felügyelő bizottsági tagságáról, valamint kilépett a Jobbikból Zágráb Nándor. A párt nagykőrösi elnöke tavasszal indult az országgyűlési választáson az ellenzéki összefogás színeiben. Mostani döntéséről a közösségi oldalán számolt be:  „A napokban megdöbbenve figyeltem, hogy az eddig Európa – pártinak tartott Jobbik, hogyan sodródik át az Európa egységét veszélyeztetők táborába. (…) Mindemellett Gyöngyösi Márton a tegnapi nap folyamán, a Fidesz összes rágalmát felhasználva, a nyilvánosság előtt brutálisan hátba támadta Jakab Pétert. A Jobbik legnépszerűbb politikusát. Azt az embert, akit a vidék hangjának, és Orbán legnagyobb ellenfelének tartanak.

Ugyanakkor Péter nem hajlandó részese lenni a Jobbikot felszámoló belső viszálykodásnak, ezért tegnap bejelentette kilépését a pártból. Ezzel a Jobbik elvesztette a politikai kapcsolatot a vidék Magyarországával. Vagyis a párt jelenlegi vezetése, az európai értékek után felszámolta vidéki támogatottságát is. Gyorsan sikerült, pár hónap alatt. Mindent amiért közösen dolgoztunk. Ebben a helyzetben nekem is döntenem kellett. Továbbra is az európai értékek megőrzését, és a vidék érdekképviseletét tartom a legfontosabb feladatomnak. Csatlakozom Péterhez, maradunk a nép pártján!” – írta Zágráb Nándor.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Zöld polgármesterjelölt

Földi Áron, polgármester-jelöltként indul városunkban. A jelölt érdekes pályát...

Tapasztalat, koncepció és ambíció

Független jelöltként, de helyi civil szervezet és párt támogatásával...

Bronzéremmel zárta a 2023/24-es évadot a Ceglédi KE

Vasárnapi, fóti győzelme után a bronzérem megszerzéséért indult csatába...

Smahajcsik Péter virágoskertje

Smahajcsik Péter, a 2-es számú választókerület független képviselőjelöltje úgy...

Kakaós csigákat és pénzt rabolt gyerekektől

Kakaós csigákat, és 850 forintot raboltak egy gyerektől a...