-5 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Felakasztana egy újságírót

A Mi Hazánk Mozgalom székelyföldi szervezetépítő eseményen a párt egyik politikusa arról beszélt, hogy fel kellene akasztani egy közismert erdélyi újságírót. – számolt be az index.hu. „A Transtelex értesült arról, hogy Bartha Barna, a Mi Hazánk Pest megyei elnöke és Nemzetpolitikai kabinetének vezetője milyen beszédet mondott egy sepsiszentgyörgyi rendezvényen. A politikus egy ismert erdélyi újságíró nevének említése után azt mondta: „Ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy odajutunk, ahol tartunk.” Az újságírót – védelme érdekében – a Transtelex cikkében nem nevezték meg. A sepsiszentgyörgyi rendezvényen, amely a Mi Hazánk erdélyi turnéjának utolsó állomása volt, a politikus beszélt még például arról is, hogy „a zsidók által pontosan kitalált pusztító, bomlasztó programokkal teszik tönkre a székelyeket”, miközben a románok és a cigányok alsóbbrendűségéről, és Erdély visszacsatolásáról is szót ejtett.” Az index.hu szerint Bartha Barna „egyelőre nem cáfolta semmilyen formában, hogy efféle kijelentést tett volna”.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...