24.5 C
Cegléd
2026. augusztus 31. hétfő
spot_img

Nyílt napok a „Bem” iskolában

November 22-én és 24-én nagysikerű nyílt napot tartottunk a Ceglédi SzC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskolában. A két nyílt nap alkalmával közel 750 látogató tisztelte meg iskolánkat a jelenlétével.

Mindkét napon a látogatók köszöntése után a divatszabó szakmát tanuló lányok saját készítésű ruháikból tartottak divatbemutatót, majd egy rövid rendészeti bemutatót követően felvételi tájékoztatón vehettek részt az érdeklődők. A tájékoztatás után külön helyszíneken maguk a tanulóink mutatták be választott szakmájukat, illetve bátorították a vendégeinket, hogy az adott szakmához kapcsolódó tevékenység során próbálják ki, melyik nyeri el tetszésüket. Ezzel összefüggésben volt önvédelmi és alaki bemutató, „Elektro-Barlang”, „Figaro Szalon”, kozmetikai szalon, asztalos- és divatszabóműhely, valamint interaktív gépész- és festőfoglalkozásokra került sor.

Minden résztvevőnek köszönjük megtisztelő érdeklődését és bízunk abban, hogy a nálunk szerzett információk hozzásegítik a sikeres továbbtanulási döntés meghozatalához.

Fernengel Katalin igazgató – Fotó: Pintér Balázs Mihály

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...