10 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Az alapvető jogok biztosához fordulnak

Több időpontban forgatott a bezárásra ítélt labdázók ügyében a mai napon Cegléden az RTL Házon kívül című műsorának stábja, amely részt vett a Fidesz ceglédi képviselőcsoportjának sajtótájékoztatóján. A frakció tagjai a Nemzedékek az Alföld Kapujáért Alapítvánnyal jelentették be: aláírásgyűjtésbe kezdenek a labdázókért és azt az alapvető jogok biztosához fogják elküldeni annak érdekében, hogy jogszabály módosítást kezdeményezzen a jogalkotónál. „Célunk, hogy ne csak a zajt, hanem a gyerekek jogait is vegyék figyelembe.” – mondták el.

A délután folyamán egy helyi lakos, Tóth Gábor osztott ki kitűzőket a helyszínre érkezőknek „Hajrá gyerekek!” felirattal.

Dr. Csáky András polgármester arról nyilatkozott: várják a Fővárosi Ítélőtábla írásos ítéletét a jogerős döntésről, amivel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be, és többek között az abban szereplő bontási kötelezettség végrehajtásának felfüggesztését kérik. „Nem hagyhatjuk, hogy egy-két egyénnek az akarata a közösség akaratával szemben érvényesüljön. Bízom benne, hogy a több száz család érdeke fog nyerni – mi mindent megteszünk ennek érdekében.”

(Forrás: Cegléd Város Oldala)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. …aláírásgyűjtésbe kezdenek a labdázókért és azt az alapvető jogok biztosához fogják elküldeni annak érdekében, hogy jogszabály módosítást kezdeményezzen a jogalkotónál.

    HOL LEHET ALÁÍRNI!!!?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...