11.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Volter Etelka kapta a Gubody díjat

Hagyományosan március 15-én adják át a legmagasabb városi kitüntetést, a Gubody-díjat. Idén Volter Etelka, a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium matematika-fizika szakos tanára, igazgatóhelyettese kapta a rangos elismerést.

Volter Etelka tanulmányait Cegléden a Táncsics Mihály Általános Iskolában és a Kossuth Gimnáziumban végezte. Matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1986-ban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán. Folyamatosan képezi magát, 1999-ben újabb diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői szakon. Rendszeresen részt vesz szakmai és egyéb továbbképzéseken.

Különös figyelmet fordít a tehetséges tanulókkal való foglalkozásra, számtalan versenyeredmény mutatja munkájának eredményét. Szakterületén túl egyéb területeken is aktívan vesz részt az iskola életében. Több nyelvet beszél társalgási szinten, ezért több mint 20 éve a külföldi cserekapcsolatok segítője, résztvevője, és új kapcsolatok kezdeményezője.

Huszonöt éve támogatja és segíti a leánykar működését, hazai és külföldi szereplését. Nemcsak kíséri őket, hanem fénykép és videó felvételekkel dokumentálja fellépéseiket a hazai és külföldi turnékon, versenyeken. Egyik fő szervezője volt a leánykar 50 éves jubileumi hangversenyének.

A kezdetektől fogva szervezi a testvérvárosi keretek közt létrejött testvériskolai kapcsolatot a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium között.

A helyi sajtó rendszeres közreműködője, folyamatosan tájékoztatja őket a kulturális és egyéb eseményekről, illetve ő maga tudósít ezekről az eseményekről. Korábban a Ceglédi Kék Újságban, jelenleg a Ceglédi Panorámában gyakran olvashatók írásai, beszámol ceglédi eseményekről, a ceglédi emberek sikereiről. Több nagy interjút készített főleg volt gimnazistákkal, akik az élet valamely területén (zenei, tudományos, műszaki, kulturális) sikereket értek el. Aktív résztvevője volt a ceglédi Mária Rádió beindításának és első évben a Kovász című kulturális rovatba készített tudósításokat, riportokat Cegléd és környéke kulturális eseményeiről.

Évek óta folyamatosan szervez a gimnázium dísztermében kiállításokat, amelyek a város érdeklődő közönsége számára is nyitottak. Itt lehetőséget kapnak volt tanítványok, Cegléd és környékének tehetséges fiataljai festményeik vagy fotóik kiállítására, de volt már a meghívott vendégek között több budapesti, isaszegi, mezőtúri művész, illetve a Pécsi Fotókör.

2017-ben elvállalta az Év Tanára díjátadás megszervezését a jelöléstől az átadásig, valamint előadóként is szerepet vállalt a műsorban.

2017-18-as tanévtől matematikát népszerűsítő előadássorozatot szervez a gimnáziumban, mely természetesen a gimnázium tanárain és tanulóin kívül más iskolák tanárai, diákjai és minden érdeklődő számára nyitottak. Kezdeményezéséhez neves egyetemi tanárokat sikerült megnyernie, s az első előadás után kedvezőek a visszajelzések.

Kiemelkedő szakmai munkáját városi és országos kitüntetésekkel ismerték el: 2001-ben, A Magyar Matematika Oktatásért országos kitüntetést, 2008-ban Az Év Matematikatanára díjat vehette át. 2012-ben kiemelkedő természettudományos munkájáért elnyerte a Pro Progressio ösztöndíjat, 2014-ben pedig egy tanítványaival együtt kidolgozott módszertani anyaggal képviselhette Magyarországot Brüsszelben, a II. Scientix Conference elnevezésű tudományos konferencián.

Volter Etelka a város kulturális életének hosszú idő óta aktív résztvevője, közösségi és magánéletében egyaránt példamutató. Mindezek alapján méltóvá vált a város 2019-es évi Gubody Ferenc Díjára.

Gratulálunk a kitüntetéshez Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében!

Takáts László – Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...