Álló (lámpás) csillagok

Hosszú generációkon keresztül volt meghatározó belső stílusjegy a lábbal taposható rögzítőfék (kézifék), valamint a kormány mögötti egyetlen bal oldali bajuszkapcsoló, amellyel nemcsak az irányjelzőt, hanem az ablaktörlőt is lehet vezérelni. Oldalról csak az első ablakoknál van eltérés, a régebbi verziónál még úgynevezett elefántfüles megoldás teszi egyedivé a megjelenést. (Régi Ladáknál, Polski Fiatoknál is ilyenek voltak az első oldalablakok.) A jobb oldali visszapillantó tükör pedig nem az ajtón, hanem a sárvédőn található. Az újabb típus felszereltségében benne van a tetőablak, amelyet egy gyönyörű, krómozott tekerővel lehet belülről mozgatni, a szélterelésről az autó színéhez passzoló zöld plexi gondoskodik. Szintén a fiatalabb évjárat sajátossága a szervókormány, de mindkét autóban, mind a négy keréknél tárcsafék biztosítja a lassulást, megállást. Kényelmesen lehet velük tartani a 100km/órás utazósebességet. Ennél nagyobb tempónál már megerősödik zaj az emelkedő fordulat miatt, mivel mindkettőben még négysebességes váltó található. Nem a sebesség miatt vásárol az ember ilyen járműveket, hanem az általuk nyújtott életérzésért. A karosszériájuk itt-ott megkopott már és az utastér sem sterilszobaként veszi körbe az utasokat, de az öreg technika teszi a dolgát a mindennapokban. Öröm volt hallgatni Attilát és Pétert, a két gazdát, ahogy meséltek autóikról, a hozzájuk fűződő „kapcsolatukról”, mindarról, amit eddig már átéltek az elmúlt két-három évben, együtt a régi “vasakkal”.
Ennyi ideje van még csak náluk, de töretlen a lelkesedésük és a vonzalmuk. Megértem őket, egy kicsit én is megszállottá váltam, amíg beszélgettünk. A két autó egymás mellett állt, olyan érzés volt, mintha két testvért láttam volna. Az azonos tárgyak pedig összehozzák a tulajokat, van egyfajta összetartozás közöttük. Ez a mai uniformizált, modern világban különösen fontos. Sajnos kevés már az ilyen szívvel-lélekkel szerethető típus, a neten mindössze 20 darabot találtam, a pár százezres kategóriától egészen többmilliós Oldtimer vizsgával rendelkezőig. A fenntartásuk egyébként nem túl költséges, könnyen javíthatóak. Kivéve a ma már kevés helyen fellelhető eredeti krómozott külső díszítő elemek. Aki ilyen autót tart, azt még ez sem zavarja, mert lépten-nyomon akadnak rajongók, akik – mint ahogy jómagam is – feledtetnek minden apró bosszúságot. Egy forgalmas parkolóban beszélgettünk és jó volt érezni, ahogy a legtöbb autós és gyalogos – fiatal és kevésbé fiatal, hölgyek és urak-, elismerő pillantásokkal, mosollyal illették a két „szépkorú” örökifjút. ( Köszönet Cs. A.-nak és B. P.-nek az írás elkészítéséhez nyújtott segítségükért!)