0.5 C
Cegléd
2026. január 17. szombat
spot_img

Ismét ugrás a város felett

– Mégis, hogyan szeretnél ezen változtatni?
– Szeretném a ceglédi iskolák vezetőivel felvenni a kapcsolatot és minden évben az általános és középiskolás tanulók között, akik jó tanulmányi, valamint sporteredményeket érnek el, az iskolájuk ajánlásával, kisorsolni egy hőlégballonos repülést a város fölött, és természetesen közelről láthatnák az ejtőernyős ugrást.
– Kik segítettek e célok elérésében?
– Elsősorban a kecskeméti Hírős Ejtőernyős és Hőlégballon Sportegyesület Sutus András vezetésével, aki támogatja az ötletet és rendelkezésünkre bocsájtotta a technikát, valamint a ceglédi Ashihara Karate Sportegyesület. 
Idén, külső támogatást a Bau-Trans Kft. tulajdonosától Nyújtó Jánostól kaptunk, akinek önzetlen segítsége is segítette az idei év „Jó tanuló, jó sportoló” címet kiérdemlő 8 éves kisfiú, Rubint Levente álmát valóra váltani április 30-án. (Ezúton is köszönjük neki!)
-Kik repültek még veletek?
– Mondok Ferenc, Fehér Zoltán, Kardos Ferenc, akik életükben először emelkedtek a levegőbe és repültek hőlégballonnal. A földet érést követően az aznapi program a hagyományos, repülés utáni avatással zárult. Remélem egy életre szóló élményt tudtunk nekik nyújtani a repülés élményével és az eléjük táruló látképpel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...