Dr. Szabó Alfréd beszéde
Kedves Születésnapot ünneplők! Kedves Hallgatóim, Cegléd polgárai! Az emlékek itt vannak körülöttünk, csak észre kell venni őket, esetleg le kell hajolniok értük…
Itt, szemben velünk, ahol a katolikus templom áll, mindig tér volt, vagyis a piac, minthogy régi időkben a királyok a misék napjára ide rendelték a vásárokat, tehát vásár-napra. Innen indultak, azaz inkább ide torkollottak a legforgalmasabb utak. A Dunát a Tiszával összekötő majd a Nándorfehérvár felé haladó országút, Jászberényen át az északi hegyekbe, a Budára, az Erdélybe vezető utak itt találkoztak. Volt itt az északi oldalon disznópiac, keleten az Eklézsiakamra utcában (Kazinczy) mészárszék, délen a postaház. Itt ahol állunk utcák szaladtak nyugat felé, amikor már nevük is volt a Hunyadi utca, Kaszárnya utca, Börtön utca, Plébánia utca. Majd egy 19. sz. eleji városrendezés után Vármegyeház tér lett a neve. Tőlem jobbra a Plébánia után lakóházak, majd a katolikus leányiskola állt, abban volt a váci egyházmegyei alsópapság nagygyűlése 1849. július elején. A „ceglédi zsinaton” a forradalmi kormánynak fogadtak hűséget. A főszervező Bobory Károly a szabadságharc bukása után hatévi várfogságot szenvedett. Itt állt a vallásalapítványi hivatal, a kántorlakás, aztán tanítói lakás (ma óvoda) aztán a vármegye ceglédi csendbiztossága. A börtöncellákból, kaszárnyából iskolaépületet tákoltak, hogy megnyílhasson az ország első polgári iskolája. A mai Járásbíróság helyén állott lakásban született Bobory Károly. Ez a hely Eötvös József halála után (1871) lett Eötvös térre keresztelve…
De itt áll egy szoborcsoport, a városalapítók szimbolikájával is valóságos figurákkal. A 23 évvel ezelőtti zsűrizés után Lantos Györgyi, csongrádi szobrászművész így nyilatkozott készülő alkotásáról: „A három alak egy oszlopfő hangulatát idéző formán áll. Ennek három oldalán a város történetét szimbolizáló elemek, különböző korok hangulata – egymásraépülése jelenik meg mozaikszerűen. Az alakok: egy apáca, egy parasztlány alakja és egy középkori férfialak , – talán egy városatya, talán az apácák tiszttartója, aki egyben a városi bíró volt – , majdnem statikus megjelenítését a kezek mozdulatai, és a portré-karakterek különbözősége adja. Ezzel a tájhoz, az emberekhez (itt élőkhöz) kötődés fontosságát is szerettem volna hangsúlyozni.” – Ezt mondta az alkotóművész.
Kérem, nézzék meg néha alaposabban, különösen szerdai napokon – majd elmondom miért -, hogy a várost jelképező talpazat (a posztamens fölött) és az alakok tömege, mérete, az együttes hatás milyen kiválóan harmonizál a környezettel, a tér és a szobor léptéke-mérete egymást kiemelve hat.
Most megkérem kedves hallgatóimat egy kis időutazásra, visszafelé, a történelmi időkbe.
Keresem a választ két kérdésre, s a kettő nagyon szorosan összefügg.
– 1. Kik voltak a városalapítók?
– 2. Kik a későbbi városalapítók?
A levéltári adatok szerint 1358-ból ered Nagy Lajos király adománylevele, melyben édesanyja kérésére neki, Erzsébet anyakirálynénak ajándékozta Ceglédet azzal, hogy azt bárkinek adományozhatja (szabadon rendelkezhet vele). – Ebben az adománylevélben írja, hogy a „Pest megyében lévő Cegléd falu, mint királyi birtok, már attól az időtől kezdve, melynek nincs is meg az emlékezete, mindig a királyok jogához tartozott.” Éppen ebből az időből származik az az oklevél, melynek alapján Pais Dezső gimnáziumunk egykori tanára, az MTA tagja, itteni működése alatt bebizonyította, hogy Cegléd neve a török eredetű cegle, cigle fűzfanév –d képzős származéka. Számos korábban mocsaras, vizenyős vidéken, ahol bőven volt cigle vessző, sok Cegléd helynév származik. ( Baranyában a Merenyéhez tartozik Cegléd-puszta. Somogyban, a Csallóközben, Pozsony megyében és Eger mellett is volt Cegléd nevű település.)
A királyné rendbehozatta a Szent Anna kápolnát, majd új plébániatemplomot építtetett, a s most álló katolikus nagytemplom építése előtti 1821-es bontási jegyzőkönyv ezt hitelesen tanúsítja. 1364. május 8-án Visegrádon, az akkori fővárosban született az a királyi oklevél, melyben Erzsébet anyakirálynő kérésére „Cegléd királynői polgárai és minden Ceglédre betelepülő, az egész országban sem személyük, sem bárminemű dolgaik után vámot sohasem tartoznak fizetni.” (Szerda volt akkor!) A visegrádi oklevél szigorú parancsot ad minden főpapnak, országnagynak, főispánnak, várnagynak, nemesnek, hogy ceglédi embertől sem vízi, sem szárazföldi vámot beszedni ne merészeljenek! Végül is ezt tekinthetjük városalapításnak!
A vámmentesség hatására a város gyarapodni kezdett, nőtt a jobbágyok, a lakosság száma, ez volt Erzsébet asszony szándéka. A birtok értéke ugyanis akkoriban a rajta élő jobbágyok számától függött. A legtöbb betelepülő (gyütt-ment) Szond-ról, Bácskából érkezett, ahol már az anyakirálynő által alapított Klarissza apácák voltak a birtokosok. Az Erzsébet birtokában lévő
Cegléd mezőváros ügyében a király négy év múltával, 1368. szeptember 8-án kelt oklevelével megerősítette édesanyja akaratát, Cegléd az óbudai székhelyű klarissza apácák tulajdonába került. Az előző napokban, 1368. szeptember elején a királyné megbízottja, György deák jelenlétében, a budai káptalan képviselője: László kanonok bejárta a határt, s megjelölték azt. A határjárás jegyzőkönyve a kor legfontosabb dokumentuma Cegléd akkori kiterjedtségéről.
Ők, az akkor itt élők, a vámmentességet adó király, az adományozó, templomépítő, a betelepítő Erzsébet anyakirálynő, a Klarissza rend, a jobbágyként becsülettel dolgozó, gyarapító, tenni vágyó férfiak, asszonyok, családok voltak a városalapítók!
Ízlelgetem a szót: alapít – alapítók. Az alap: amire valami felépül, amin valami megáll.
Alapító: valaminek a létrehozását jelentősen segítő személy. Alapító atyák= írja a lexikon – akik aláírták a Függetlenségi Nyilatkozatot (Washingtonban…)
És Cegléden?
Petrarca, a világhírű kortárs így írt Nagy Lajosról: „a világ mely királya tett annyit birodalma becsületére és alattvalói javára, ki mindamellett nem fuvalkodott föl, nem volt nagyralátó. Sőt, mennél inkább fölemelte Isten az ő sorsát, annál alázatosabb és kegyesebb lőn.”
Ő, aki felismerte a feladatot, akik megtették, amit akkor tenni kellett, ők Cegléd lakosságának ősei, a mi őseink a városalapítók. Ma itt állunk mellettük és tiszteljük tetteiket.
Válaszoltam az első kérdésre.
De én tanultam, olvastam, az alapítókkal szembeni kötelezettség parancsáról. Naponta teljesítendő feladat!
2. Kik tehát azóta a városalapítók?
Legalább ötször pusztult el a város, ugyanannyiszor települt újra!
Egykor, 1444-ben vásártartási jogot is kapott a Cegléd. Egy vándorszó, a németföldről érkezett meiszter, az itáliai maesztró mesterség, mester szóként virágzott e vidéken is, s az ügyes iparosok gyarapították Cegléd hírnevét. A ceglédi karikafa, no és annak tartalma az egész környéken híres volt. Nagykőrös Ceglédről rendelt minden karikafát: ez a boroshordó volt, akkor még faabronccsal. De a sörgyártók, szíjgyártók, csizmadiák, tímárok, kovácsok asztalosok is kitettek magukért. A vásári forgatagban a portékára hangos kikiáltók hívták fel a figyelmet. Pl: Erre-erre ifiasszony/ Más bótosra ne hallgasson/ Az én nevem Olcsó János/ Kinek híre általános./ Csak egy pengő, csak-csak-csak! Tessék, tessék, jó portéka, / Egynek sincsen maradékja / Én mondom ezt Olcsó János / Kinek híre általános! (A bámészkodókhoz fordulva pedig halkan de határozottan azt mondta: Aki nem vesz, ne babrálja, / Menjen – az anyja –! valahol várja! – Igen, hiszem hogy ők, a csizmadiák, kovácsok, tímárok sörgyártók kádárok, azaz a karikafakészítők, ők voltak a későbbi városalapítók. Mert mindenki alapító, aki gyarapít!
Az évszázadok viharában (immár 648 éve) Cegléd erősödött, gazdagodott, pedig voltak itt jó és rossz napok, török, tatár labanc, Dózsa és Kossuth, és sok-sok határvillongás a szomszéd településekkel. Aztán – átugorva évszázadokat – 1546-tól itt tanított Szegedi Kis István reformátor. Alapított. Buda eleste után mintegy kétszáz évig nem működött a katolikus plébánia, 1744-46 között újjászervezte Althann Károly váci püspök a ceglédi plébániát, Botka István vezetésével. Alapítók voltak! Igaz, a klarisszák birtokjoga 1782-ben, a rend feloszlatásával megszűnt, de létrejött a vallásalapítványi birtok.
Szép házakat alapoztak, építettek, iskolákat, egyleteket, művészeti csoportokat alapítottak. Ők a későbbi építőkövek lerakói, a későbbi alapítók, a régebbiek iránti kötelezettség parancsa szerint. Így indult el sok ceglédi fiatal a tudós-professzori katedrák, vagy az MTA tagság felé. Sági István itt született nyelvész azt mondta 60. születésnapján (1942): az egyetemen
„megértettem [ceglédi tanyáról került oda] az igazságért való helytállás kemény parancsát, megértettem, hogy mintegy hitvallóként a tudós kutatónak is erkölcsi kötelessége: vitam impendere vero [az életet az igazságnak szentelni]. Ez a szellemi és erkölcsi példaadás arra késztetett, hogy csekély erőmmel én is a magyar nyelvtudomány szolgálatába álljak.” Őt is, őket is alapítónak tekintem, akik itt születtek és rögös úton haladva lettek ceglédi hírességek. Mint az MTA tagok: Pintér Jenő, Zlinszky Aladár, Závodszky Károly, vagy Pál György többszörös Oscar-díjas filmrendező, Vavrinecz Mór, a Mátyás templom karnagya, vagy Raffay Sándor tudós evangélikus püspök, több egyetem díszdoktora, és jeles festő-szülötteink: Túry Gyula, Szüle Péter, Élesdy István – hogy csak néhányat emeljek ki az újabb építőkövek lerakói közül. Velük, általuk jobb város Cegléd, rangosabb, elismertebb.
Végül válaszolok tehát a második kérdésre: kik az óta a városalapítók?
Mindazok, akik hozzátettek az alaphoz, akik gyarapították Cegléd értékeit, rangját. Ma a családok a legfontosabb városalapítók – csökken a lakosság száma!
Az alapítók szellemiségét hordozzák, akik vigyáznak épített és természeti környezetünkre, s védik azt. Aki becsületesen tanul, dolgozik, fegyelmezett, szereti a rendet maga körül. Aki lefényképezi a kényszerűségből lebontandó épületet, a kivirágzó Gerje-partot, legalább emlékezetében megörökíti mindazt, ami szép és új, és vigyáz rá, hogy más is gyönyörköghessen benne. Mennyire igaz Comenius gondolata (1650, Sárospatak, A műveltségről): A kiművelt nemzeteknek fényes, népes és mesterművekkel teli városai vannak, a műveletlennek ezek helyett csak pusztaságai, vagy kunyhók és szenny. Ezeknél a lopás, rablás és erőszak uralkodik…
Kedves Hallgatóim!
Mi mindannyian a város alapítói vagyunk, akik vigyázunk mindarra, ami az itt élő 38 ezer lakos és az ide látogató sok ezer ember számára közös és fontos és védi, gyarapítja azt.
Egy kiváló amerikai politikus (Kennedy) egyszer azt mondta: Ne azt kérdezd, hogy mit ad neked a haza, hanem azt, hogy mit adhatsz te a hazának.
Cegléd születésnapján ez az Eötvös téren így hangzik magyarul:
Kedves Ceglédiek, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, anyák, apák, tanárok, orvosok tisztviselők, iparosok és gazdálkodók: ne azt kérdezzétek, hogy mit ad nektek a város, hanem azt, hogy mit adhattok ti Ceglédnek.
Hogy ezen az úton könnyebb legyen elindulni, e tér névadójának, Eötvös Józsefnek a sorait idézem végül, aki azt mondta: „Minden hegy csúcsban végződik. Emelkedjetek bátran, s akik kiindulva a hegy alján távol álltok egymástól, fenn, a tetőn találkozni fogtok.”
(Köszönöm figyelmüket!)
