18.2 C
Cegléd
2025. április 15. kedd
spot_img

Kirándulás Mesevárosba a táncsicsos kisdiákokkal

A gyerekek élvezettel feledkeztek bele a játékba, s adtak számot önkéntelenül is a drámaórákon szerzett tudásukról. Tanult színészek is megirigyelhették volna a kicsik sikerét, mely a tanulók és felkészítők lelkesedésének, kitartó munkájának és az igényes, látványos díszleteknek, jelmezeknek volt köszönhető. A legkisebbek egérjelmezbe bújva tartottak görbe tükröt a felnőttek elé, és a Minden egér szereti a sajtot című mese örök érvényű tanulságát fogalmazták meg számunkra: a barátság, a szeretet nem szín és származás kérdése. Az elgondolkodtató, olykor kacagtató jeleneteket látványos, színpompás táncok, táncos jelenetek kötötték össze. Az apró lábak hihetetlen ügyességgel kopogtak a színpadon, és fergeteges hangulatot keltettek a nézőtéren is. Láthattunk néptáncot és modern koreográfiát is, kinek-kinek kedve szerint. Nagy sikert arattak a ruganyos mozgású szertornász lányok, akik bebizonyították, hogy az emberek képességei határtalanok is lehetnek. Méltó zárásként a hamarosan beköszöntő vakációt idézték az est fellépői, és fergeteges dallal, tánccal búcsúztak hálás közönségüktől. 
Krizsán Ervin fotói a rendezvényről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ivóvízhelyzet Cegléden

Több hír szólt arról, hogy az ország különböző pontjain...

Ivóvízhelyzet Cegléden

Több hír szólt arról, hogy az ország különböző pontjain...

Válogatott mezekért küzdöttek

Hétvégén az U17-es korosztály második alkalommal küzdött meg a...

Repülő iskola program

A Gondolkodás Öröme Alapítvány a 2024-25-ös tanévben is megszervezte...

Kell indexelni vagy nem?

Hatalmas lakossági felzúdulást váltott ki, hogy április 2-án a...