Opra Lajos (Torja, 1919. július 13.) Budafokon járt néhány évig elemibe. Aztán Ceglédre költöztek, s a katolikus fiúiskolában folytatta tanulmányait. Újabb nehéz évek szakadtak a családra, 1930-ban meghalt a leventeoktató édesapa, s négy gyermek taníttatása az édesanyára hárult. Lajos úgy határozott, hogy tanító lesz. 1935-ben vették fel a jászberényi tanítóképzőbe. Tóth Gábor nevű osztálytársa emlékirataiban 1) sokat emlegeti Opra Lajost. „Barátommal a történelem szemléltetéséhez nyílvető, kővető gépet és ostromtornyot készítettünk, pontos kicsinyített másolatban” – írja. Még olyan diákcsínyekről is beszél, mint ami az egyik húsvét előtt történt vele, az egyetlen református képzőssel: „Opra Lajos barátom biztatott, hogy menjek el helyette gyónni, ezért ad öt pengőt. Pontosan elmondták, hogy mit kell majd csinálnom. Egyszer kivágódott a gyóntatószék ajtaja és a pap azt mondta: te nem vagy katolikus. Kiszaladtam a templomból, de a barátomat nem árultam el.”
1940-ben a lőporfüstös világ nem kedvezett a pályakezdőknek, a reményeknek, pedig már a képzőben gyönyörű verseket írt a boldogságról, örömről, fáklyákról, a tanítói hivatás várható szépségeiről (számosat rovásírással). Felelősségteljes komolysága és humora, életigenlése vele született háromszéki örökség volt. Alig nevezték ki egykori iskolájába, behívót kapott. Tényleges, majd rendkívüli katonai szolgálatra kötelezték, 1944-ben a harctéren szolgált, és verset írt: „Ne sírj anyám, az élet könnye drága/ Ne járj Te mindig a bánat-vásárba./ Gyere el hozzám vígra vált fiadhoz/ Gyere, nálam szent jó béke honol/ és jó lesz itt pihenni bút-felejtve/ Anyám, drága Anyám, Te élet betege.” – Maroshévíz 1944. Pünkösd.* Szászrégennél megsebesült, kórház, lassú gyógyulás, de a repeszgránát darabja miatt harcképtelenné vált. Budafokra került, s ismét találkozott Tóth Gáborral. Amikor jöttek az oroszok, civil ruhát váltottak, az egyenruhát Gáborék pincészetében egy hordóba nyomták. Február közepe után elindult Lajos Cegléd felé, de igazoltatták. A holmik közül előkerült egy fénykép, amelyen ő pezsgősüveg nyakát markolja. Az orosz tiszt azt mondta, ha neki hoz ilyet, kap papírt és pasli! Gáboréknál az egyik pókhálós pincezugban találtak pezsgőt, megvolt a szabadság ára. Tavasszal már munkába állt a központi fiúiskolában. A Bálvány utca 25-ben (ma Török Ignác) kapott szállást. Osztályfőnök lett, magyart, történelmet,”Emberéletet” és rajzot tanított. „A tanító szellemi újjáépítést végez – írta egy „újjáépítési” kérdésre. Mint az irodalom tanítója a megkívánt szellemi nevelésen keresztül megismertetem gyerekeinkkel a népi irodalom rejtett kincseit, népi táncok, népviseletek eredetét, a kántáló verseket. Igazi újjáépülés ezeken 
fejlődhet csak tökéletessé, a nép értékeiből kiindulva a néphez térni vissza. Ez adja a teljes egészet, amely sziklaalapot biztosít az újjáépülésnek.” 2)
1949-ben elballagott az osztálya. „Úgy érzem, nagyon sokat kaptunk 10-14 éves korunkban Opra Lajostól, egykori osztályfőnökünktől – írta Tóth Imre, aki a ballagási csoportkép alsó sorában a bal szélen ül. Az irodalom jegyében feldíszített tanterem még hat évtized után is élénken él emlékezetemben. Az ízléses keretekben elhelyezett magyar íróarcképek felkeltették a magyar irodalom utáni érdeklődésünket. Opra Lajos szigorú volt, de a szíve az örök TANÍTÓ-é, mindent a „fiaimért” elvet vallotta. Lendületes óráin megismertette a magyar irodalmat és a tananyagon kívüli olvasmányokra is felhívta a figyelmet.” 3) – Az államosítások utáni forgószél elsodorta a Földváryba, Czárák dűlőbe, Sátoraljaújhelyre. 1957-ben visszatért és haláláig a Budai úti iskolában dolgozott, igazgatóhelyettesként. Tóth János, egykori tanítványa a kollégája lett, dr. Túri István korábbi tanítványa, egyetemi docens pedig csodálkozó segítéssel támogatta a 741 négyszögöles iskolai gyakorlókert felvirágzását. Emlékszem, 1970 tavaszán szemléltető eszközöktől roskadoztak a műhelyterem asztalai. – Váratlan volt távozása 1978. augusztus 20-án, nem érte meg a nyugdíjazását sem. Az Újvárosi Köztemetőben Varga Gábor keramikus művész alkotása, a Szűzanya szobor ékesíti sírját, vigyázza élő gyermekei és felesége földi útját. Emléke sok-sok tanítványában él. Figyeljünk elhunyt pedagógusaink intelmeire, ne feledjük őket, a fáklyavivőket!
1) Tóth Gábor: Az idő sodrában www.lustrum A szerző 1950-1984 között az ELTE Neveléstudományi Tanszékének tanára volt.
2) Az iskolatörténeti dokumentumok a PML Nagykőrösi osztályán találhatók.
3) Dr. Tóth Imre ny. egyetemi oktató, Szeged.
*Az életrajzi adatok pontosításához és a versközléshez fia, Opra István (63) adta szíves hozzájárulását.
