Az eminens kőrösi diák érettségi után beiratkozik a debreceni Tisza István Tudomány-egyetemre, ahol kiváló tudósokkal, oktatókkal kerül kapcsolatba. A gimnáziumi éveket nem felejti el, terepgyakorlatokra és nyári szabadidejében visszatér a pusztai erdők városába, megérezve bennük az unikalitást, ami még ma is fennáll. Itt az ifjú biológus florisztikai, cönológiai és mikroklimatológiai felméréseket, értékeléseket végzett, sőt az itteni orchideák is felkeltették az érdeklődését. Mindig tervszerűen dolgozó ember volt, ezért mind a kőrösi erdők programját, mind az orchideákról írandó munkáját is megismerhetjük hagyatékából, amelynek kisebbik része a Magyar Természettudományi Múzeumban, nagyobb része a vele kapcsolatban álló személyek birtokában található.
Dezső Kázmér kőrösi polgármester számtalan módon segítette Vinter Zoltán kutatásait, s a város környéki rengetegekben 40 utat tett, a növénytani felvételezéseinek külön értéke, hogy a XVIII. század derekáig visszanyúló botanikai adatokat is kritikailag felhasználva dolgozta fel a két világháború közti flóra-állapot katalógusában. Mintegy 700 faj, közel 30 területrész növényeiről tesz említést a doktori értekezéssé duzzadt tanulmányában. A Sárospataki Ref. Koll. Kiadványai sorában meg is jelent e munkája (1937), majd az erdők és puszták növénytársulásait tekintette át (1940) a Bot. Közleményekben, s „trilógiát” a meghatározó és irányt mutató mikroklíma vizsgálatokat az Acta Geobotanicában (1942) tette közzé. Az Alma Matereit sohasem feledő ember, közben Hargitaira magyarosította nevét, Sárospatak környékén (főleg a Manduláson) – a kőrösihez hasonló kutatásokba kezdett. De mert „kapós ember lett”, kevesebb ideje maradt az utóbbi helyre, mint előtte Nagykőrösre. Kapcsolata megmaradt Soó Rezső professzorral, akivel kapcsolatban megemlítendő, bőséggel merített fiatal tanítványai kútfőjéből, főleg a korai halála után…
De Soó sokat is segített Hargitainak, Erdély jelentős részének visszatérte után – Kolozsvárra települtek mindketten, ahol a nagyhírű tudós remek kutató-oktató gárdát gyűjtött maga köré. A Horthy-aranygyűrűvel doktorált Hargitai Zoltán élete nagyon gyorsan pergő homokórán futott tovább. A sokféle kötelezettsége s az ígéretes magánélete, gyűrűs menyasszonya lett Doina Cornea, a 40-es évek végére akár az MTA-tagságát is előrevetíthette volna, ha nem jön egy SAS-behívó… 1944. július 30-én a Szamosba ömlő patakban gázoló Hargitai fotója az utolsó hazai kép róla. Irány a gyors kiképző alakulatba, majd vonulás, vonulás és értelmetlen vonulás. Csongor Győző szíves közléséből sikerült a szegedi napjait összerakni, a Virágh-cukrászdában hagyott üzenetei a szülőföld kényszerű s keserű elhagyását jelzik.
Nem sokkal később Érsekújváron, sőt Csehországban tűnik fel alakulatával, majd pedig Drezda környékén. Noha rendkívül szívós „terepi botanikus” volt, az értelmetlen masírozások kikezdték egészségét, majd társaival csapdába esik. Fogságba kerül, Passau mellett telnek napjai nagy zsúfoltságban és járványtól veszélyeztetve, ami őt is elérte. A legutolsó tábori levelezőlapokon már szinte reményvesztetten néz szembe fenyegető sorsával. Szépséges menyasszonyának, Doinának fotója ad neki némi erőt. Majd nagy fekete csönd következik… Téves információk sora után, a 90-es években folytatódik Hargitai Zoltán története. – Mint városi képviselőt (akkor még kellettem erre is) megkért Mácz István polgármester, foglalkozzam a német katonasírok dolgával. Kiváló informátoroknak köszönhetően, sikeres munkát végeztünk, és viszonzólag kérhettem is… Kértem a német altábornagyot, próbáljanak pontos adatot szolgáltatni Hargitai Zoltánról. És jött egy gyors fax: a tudós nyughelye Passauban van, megtaláltam a sírját.
Fájdalmasan szép gesztus Nagykőrös városának mostani tisztelgése a tudós előtt, amelynek a három eseményéről majd később számolunk be. De addig érdemes azért szervezgetni egy passaui utat is, hogy a babérkoszorú mielőbb Hargitai Zoltán sírjára kerüljön.
1. kép Utolsó fotó Hargitai Zoltánról (1944) – 2. kép Rajza a Gerje patakról (1931)
