20 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Lezárjátok az utcát

A Kossuth Múzeumban már javában zajlanak a 2012. június 16-ai Múzeumok Éjszakája az előkészületek, ugyanis újra Lezárjátok az utcát és lesz majd egy kis bor…” Reznák Erzsébet beszámol róla, az utóbbi hetekben sokan állították meg az előbb idézett kérdéssel/kijelentéssel ismerősei, és a 2012. évi Múzeumok Éjszakájáról érdeklődtek. – Szívesen emlegette mindenki az eddigi rendezvényeket, melyek közül talán a tavalyi jazz-éjszaka aratta a legnagyobb sikert.
Magyarországon tizedszer, Cegléden ötödször rendezzük meg a Múzeumok Éjszakája című programot. Kiállítások, rendezvények, gyermekfoglalkozások, kisebb-nagyobb meglepetések színesítik meg ezt az estét rendszeresen a ceglédiek számára; nem lesz ez másképp 2012-ben sem. Idén a játék került a program középpontjába: a gyerekek (és a felnőttek) ezért próbálkozhatnak meg a báb- és játékkészítéssel.
A játékhoz kapcsolódik a kecskeméti Ciróka Bábszínház egyszemélyes produkciója is, amely-nek Fülöp József bábszínész lesz a főszereplője. Az előadáshoz egyébként a múzeum jelenlegi, Remsey Ágnes műveiből rendezett kiállítása adta az ötletet, hiszen ezen a tárlaton néhány, a művésznő által tervezett báb is látható, a hozzájuk tartozó bábszínházzal együtt. Tánczos Tibor zongorajátéka teremt majd különleges hangulatot. A Békebeli cukrászat jóvoltából pedig süteményt (Kossuth kedvencét) és finom borzselét kóstolhatnak a tárlatlátogatók. Fülöp Attila klarinét- és szaxofonművész zárja majd az estét. Idén először valamennyi ceglédi gyűjtemény csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvényéhez. Este fél 9-től 24 óráig a Dobmúzeum*, a Duó Galéria, az Öntöttvaskályha Gyűjtemény és a Városi Sporttörténeti Gyűjtemény is programokkal várja a látogatókat. Fotók itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...