17.8 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Köszönjük Várvag!

Megváltoztattam véleményemet és egy bíráló cikk helyett egy dicsérőt kell most írnom. Történt ugyanis, hogy a házunk sarkánál a közvilágítási lámpa szemrontóan elkezdett villogni. A Várvag Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. honlapján email-on bejelentettem a hibát és láss csodát másnap reggel jöttek a Démász szakemberei és kicserélték az izzót.
Ugyanekkor bejelentettem azt is, hogy a Vörösmarty tér körül lévő árkokban a tavaly óta lehullott falevél eltömítette a lefolyókat és volt olyan év, amikor a lehullott nagy csapadék elöntötte a teret. Sajnos két hónapig nem történt semmi intézkedés, ezért július 16-án ismét bejelentést tettem. Már kezdtem elkeseredni és bíráló tollhoz nyúlni, amikor 20-án reggel megjelentek a Várvag emberei és egy délelőtt nagyon szépen kitakarították az árkokat, sőt el is szállították az ott lévő hulladékot.
A Vörösmarty tér jelen állapotban nagyon szép. A parkot gondozó cég ebben az évben lelkiismeretes munkát végez, a füvet időben, nagy gyorsasággal és szakértelemmel nyírják le, szállítják el a zöldhulladékot, tisztítják meg a parkot a szeméttől. A téren lakók vigyázzák a parkot, de felkérjük a városból, sportolni, pihenni idejáró lakókat, ők is óvják Cegléd város egyik legnagyobb parkját. Ha a mostani állapotokhoz a Várvagnak van valami köze, nagyon szépen köszönjük és gratulálunk hozzá és kérjük, hogy az elkövetkezendőkben is hasonló munkát végezzenek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...