A leosztott igazságok árnyékában

– Az olimpiai döntőben viszonylag ismeretlen ellenféllel kellett tatamira lépnie Ungvárinak. Lehet-e taktikai szempontból a helyzethez alkalmazkodni, mi az edző feladata és most mi történt?
– A grúz fiatalembert ismertük azért, hogy nem tartozott az érett klasszisok közé. Volt EB bronzérmes (éppen Miki előtt…), és egyébként is ebben a sportágban nincs olyan, hogy „papíron” jobb vagyok. Korának megfelelően jobb fizikai állapotban volt ezen a napon és mi a földharcban remélhettünk eredményt. Fizikailag Miklós abszolút rendben volt, de a döntőre már, elsősorban fejben nagyon elfáradt. A grúz jól védekezett, de a végére, amire számítottunk is, nagyon elfáradt. Ha van még fél perc, megintik és a hosszabbításban már megnőhettek volna esélyeink.
– Tanítvány 32 éves. A siker fényében felmerült már a „bölcs” kérdés, folytatja-e a következő olimpiáig  a versenyzést. Nyilván erre a sportoló adhat majd hiteles választ. A sajtóban úgy reagált erre Miki, hogy ez attól is függ „elvállalja-e Ön a felkészítését erre”?
– Korai erről beszélni. Különösen egy négyéves ciklust illetően. Nyilván egy-két év kapásból benne van Miklósban, de tudni kell – ismert ez a tény – a súlycsoportját (66 kg) már nem tudja hozni. De ott van öccse Attila, aki pontosan ezt a súlycsoportot birtokolja és úgy tűnik – ha minden úgy folytatódik ahogy reméljük -, kivívhatja magának a tartós válogatottságot. Vannak variációk, de erről korai konkrétan  még beszélni.
– Ha már Atillánál tartunk, hol tart az ügye? A Nemzetközi Sportdöntő Bíróság éppen az olimpiai játékok előtti napokban hozott „ítéleteket” több aktuális ügyben…
– Un. salamoni döntés született Attila ügyében. A doppingolás vétkességében felmentették, ezzel szemben gondatlanság okán a két éves eltiltását helyben hagyták, azzal, hogy nem őrködött jobban az eszközeire (magyarán hozzáférhettek illetéktelenek). A bizonyítási folyamat egy az egyben igazolta az idegenkezűséget és mondva csinált, komolytalan érvekkel támasztották alá a döntést. Minden formai és tartalmi része sántít az ügynek, de arra jó volt, hogy tönkre tegyenek egy sportkarriert, az élete csúcsformájában lévő sportolót elzárjanak az olimpiai megmérettetés esélyétől. Bízom abban, hogy Ungvári Attila, miután lejár az eltiltása visszakapaszkodik a csúcsra.
– Nem egyszerű a sportdiplomácia kérdése sem idehaza, sem nemzetközi értelemben. Mennyiben hátráltatja ez a mindennapos munkát? Ön volt a magyar férfi judo válogatott szakvezetője is, mesteredző, hogyan látja mindezt?
– Alapvető dolog, hogy vannak, akik a sportnak és vannak olyanok, akik a sportból élnek.Ütköznek az érdekek. Feltételezhetőek a külső körülmények  „fertőzöttségének” jelenlévő hatásai. Az önző érdekek közvetlenül a szakmában is nyomon követhetőek és ezt nap, mint nap tapasztalhatjuk. Nem vagyok én sem „könnyű eset”, de a sportágamért tűzön-vízen kiállok. Volt is ebből már kellemetlenségem, a válogatott éléről is ezért váltottak le, mert mindig volt vélemények. Az idő azonban engem igazolt és igazol. Én nem a „leosztott” igazságok híve vagyok, mert az rombolja a kitűzött nemes célok elérhetőségét.
– Hogyan látja a ceglédi judo jövőjét ?  A remények és célok összhangban vannak a lehetőségekkel?
– Úgy a tárgyi, mint anyagi lehetőségek vonatkozásában el vagyunk maradva Cegléden. Ugyanazok a problémák vannak mint bármelyik más egyesületnél, vagy szakosztálynál. Reméljük, hogy a mostani olimpiai siker többlet lehetőségeket is jelent majd. Válogatott sportolóinknak megtartása alapvető gond, évente más-más, adminisztratív módon spékelt szakosztályokba igazolnak, majd a csőd után kénytelenek továbbállni…
– Egyébként a judo Cegléden is nagyon népszerű a fiatalok között, vannak reménységeink, de az olimpiai dobogóig vezető út nagyon hosszú és „rögös” – tanítványnak és edzőnek egyaránt.