– Mi a legutóbb elkészült alkotása?
– Még a Magyarok Világtalálkozóján, a Syma csarnokban kezdtem el, az interaktív kiállításon egy botot, ezt fejeztem be most, az Államalapítás ünnepére. Tíz napig faragtam, rajta a magyarság jelképeivel. Szerepel rajta Emese álma legendája a rakamazi ősleleten, a Szentmártonkátai aranyszarvas és a Szent Korona láncostól. S a Himnuszunk szerintem legkifejezőbb mondata: „…megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt.”
– A kisebb tárgyak mellett köztéri szobrok alkotásában is részt vett.
– Igen. A Falvak Kulturája Alapítvány alkotóközösségében faragok, s velük készítettük el a Hét vezér szobrát. Egy borsodi zsákfaluban Kovácsvágáson helyezték el a kompozíciót, amiben a több mint 2 méter magas Töhötömöt faragtam és Elődöt fejeztem be. Petőmihályfán pedig a felújított Árpád kori templom kapujának négy figuráját készítettem el. Legutóbbi közös munkánk a szeptemberben a kárpátaljai Rahón, Európa földrajzi középpontján átadásra kerülő Magyar kapu lesz.
Bár Békés Mihály sokféle tárgyat farag, mint fogalmaz: a pipa a szíve csücske. Azt nem csupán faragja, de gyűjti is. Magyarországon egyedülálló méretű, 600 darabos gyűjteménnyel rendelkezik, melyben agyagpipák is találhatók középkori motívumokkal.
Mostanában újra kezd kultusza lenni a pipázásnak, már aki megengedheti magának. Sokan megkeresnek azzal, hogy adjak el pipát, de nagyon ritkán készítek eladásra. Csak annyit adok el, hogy legyen miből megvenni az alapanyagot.
A minőségi pipák faragásához használt fafajta ugyanis nagyon különleges és drága. A világon mindössze hat helyen találni Erica aborea nevű cserjét a Földközi-tenger vidékén. A növény 30 év alatt megnövő, négy pipafejhez elegendő anyagot szolgáltató gyökere fogkeménységű, és 800 fokos hőt is elbír, ráadásul gyönyörű a színe. Magyarországon úgy tudják – tévesen -, hogy a rózsagyökér is jó pipához, de a célnak csak az skóciai klímán növő felel meg.
– Nem csak faragja, gyűjti, de szívja is a pipát, van kedvence?
– Több kedvencem van, mert mindig a hangulatomhoz választom a pipát. A pipázás ugyanis nem dohányzás, hanem egy életforma, lelkiállapot, amelynek szertartása van. A pipa nem tűri az ideges embert, nem lehet úgy, hogy gyorsan elszívom és szaladok tovább. A pipázáshoz először is leülök a fotelba, kiteszek egy pohár jó bort és szépen, lassan megtömöm a pipám, aztán ahogy elszívom, megpihenek. Így lehet legjobban elmélkedni, gondolkodni a világ dolgairól.
Az idős pipaszobrász sok-sok díj elismerés birtokában, sikeres kiállítások után, kérdésünkre elmondta, számára a legnagyobb elismerés a Cegléden 2006-ban tartott életműkiállítás volt, „Ahol nem ceglédi születésűként, de Cegléden élőként, alkotóként megbecsültek.”
