-2.9 C
Cegléd
2025. január 11. szombat
spot_img

A ceglédi rendőrök jól dolgoztak

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint egy nappal korábban érkezett bejelentés, hogy egy húsz-harminctagú csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök akkor nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen.
A város utcáin összegyűltek akkor azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott – szerintük romák által elkövetett – lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este „rendfenntartó sétára” indultak, amikor mintegy nyolcvan, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró- és vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a tizenöt-húsz járőrözőre.
Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat képviselői a szélsőséges romaellenes megnyilvánulások elleni tiltakozásul petíciót fogalmaztak meg, amelyet eljuttattak a belügyminiszternek. A több mint kétezer ember által aláírt dokumentumra a tárca közleményében úgy válaszolt: a kormány és a Belügyminisztérium „az ország valamennyi polgárát képes megvédeni a támadásoktól”, minden szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlölködő megnyilvánulás ellen fellépnek.
Forrás: index.hu – Fotó: mon.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A magyar Monroe Nagykőrösről

Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, ám kevés magyar...

„Megérkezett a tollfelvásárló”?

Az önkormányzat egyik legfrissebb döntésének értelmében a tollfelvásárló és...

Új év, új remények?

Mint ismert a ceglédi közélet iránt érdeklődők számára, az...

Dubai Csoki – Mi is ez a pisztáciás édesség körülötti őrület?

Úgy érzem a dubaji csokoládé trend mindenütt jelen van....

Egy buszt loptak el Cegléden

Egy régóta egy helyben álló, rendszám nélküli Ikarus buszt...