A pénzügyi helyzet ellenére a testület a városi rendezvényekre – a vártnál többe kerülő Nyáresti Vigadalom és a debreceni virágoskocsi, valamint egy minisztériumi pályázat elmaradása miatt – további 6 millió Ft-os fedezet biztosításáról döntött. Felújítják az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott Kossuth-erkélyt is.
Kitünteti az önkormányzat a ceglédi illetőségű olimpikonokat és felkészítőiket. Díszpolgári címben részesül a két ezüstérmes, Lőrincz Tamás birkózó és Ungvári Miklós cselgáncsozó, Gubody Ferenc-díjat kap Bíró Tamás cselgáncs mesteredző. Czigány Dóra, olimpiai 4. helyezett vízilabdázó, Harczi Zsolt, a magyar férfi asztalitenisz válogatott szövetségi kapitánya, és Papp Ferenc, Lőrincz Tamás utánpótlás birkózó edzője pedig Cegléd Város Sportjáért Díjban részesül. A kitüntetéseket a Kossuth Toborzó városi ünnepségen adják át. Arról is döntöttek a képviselők, hogy Lőrincz Tamásnak a jövő évi budapesti birkózó világbajnokságra való felkészülését havi 150 ezer forinttal támogatja az önkormányzat. (A birkózónak egyébként az olimpiai felkészülését is támogatta a város havi 120 ezer forinttal.)
Elfogadta a képviselő-testület a kirívóan közösségellenes magatartások szabályozásáról szóló rendelettervezetet is. 2013. januárjától a közterület felügyelők 50 ezer Ft–ig terjedő bírságot, míg a jegyző 150 ezer Ft-ig terjedő közigazgatási bírságot szabhat ki azokra a polgárokra, akik például házszámtáblájukat nem helyezik ki, kerékpárjukkal zöldfelületen parkolnak, akik belterületi bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartanak, vagy akik a megengedettnél több szemetet pakolnak a hulladékgyűjtő edényzetbe. Az ellenzék ezen szabályozás betartathatóságában és ésszerűségében kételkedő képviselőit Dr. Ferenczi Norbert azzal próbálta meggyőzni, hogy a városban akkora a rendetlenség, hogy azt sajnos csak szigorral és büntetéssel lehet orvosolni.
Megszüntetni kényszerül a város egy védőnői körzetet, az odatartozó utcákat elosztják a többi körzet között. Jelenleg négy védőnői állás is betöltetlen, de hasonló problémákkal küzd a város a gyermekorvosi ellátás területén. Dr. Mohos Imre január 1-étől most már biztosan nyugdíjba vonul, ám nincs kinek átadnia a praxisát. A hozzá tartozó gyerekek gyógyítását fél évig helyettesítéssel oldják meg. Az önkormányzat szakbizottsága még ebben a hónapban újra összeül, hogy megoldást találjanak a helyzetre, hiszen négy ceglédi gyermekgyógyász is túl van a nyugdíjkorhatáron. Hegedűs Ágota, alpolgármester javasolta, hogy a városi ösztöndíjpályázaton részesítsék előnyben azokat az orvostanhallgatókat, akik vállalják, hogy gyermekgyógyászként visszajönnek a városba.
A nyílt ülés végén Nagy Tamás képviselő a Kékkő utcai konfliktussal kapcsolatban megoldási javaslattal állt elő, amely végül heves vitába torkollott.
Zárt ülésen tárgyalták a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központ hosszú távú üzemeltetéséről szóló napirendet, a polgármestert bízták meg a Gold Voice Kft.-vel folytatott tárgyalások továbbvitelére.
Több fotó itt…