Az előző negyedévekhez képest jelentősen javult az önkormányzat pénzügyi helyzete. A tartozások összege a harmadára csökkent, hatvan napon túl lejárt tartozása pedig egyáltalán nincs az önkormányzatnak. Ez jórészt a szeptember 30-i adófeltöltésnek köszönhető, az iparűzési adó és az idegenforgalmi adó-bevétel is rendben befolyt. A közszolgáltatók felé sincsen komoly tartozása, az önkormányzati cégek helyzete azonban nem megnyugtató.
November végéig el kell készülnie egy szakértői jelentésnek az ostorfasor állapotáról, hogy a város megtehesse a szükséges lépéseket. A Rákóczi út fölött összeboruló fasor nem csak szép és emblematikus, de védett is, viszont sajnos elöregedett, és a fák nagy része odvas, beteg. A katasztrófavédelem szerint csak a csodának köszönhető, hogy eddig nem történt baleset, vagy nem okoztak nagy anyagi kárt a letörő ágak – tehát mindenképpen lépni kell valahogy.
A kértnél szerényebb mértékben 3.8 millió forinttal támogatja az önkormányzat a CVSE Labdarúgó Szakosztályának NBII őszi szezonjában való részvételét, a Ceglédi
Kézilabda Klub Sport Egyesület NBI-es részvételét pedig ötmillióval. Ugyanígy kevesebb pénz jut csak a katolikus templom északi homlokzatának felújítására is: a kért kétmillió forint helyett ehhez ötszázezer forinttal járul hozzá az önkormányzat. Nagy Tamás (MSZP) képviselő felvetette, hogy legalább másfél millió forintot kellene a templomra áldozni, ez a javaslat azonban nem kapott többséget.
22 millió forintos kezességvállalásról is döntött a testület a szennyvízcsatorna-beruházás II. üteméhez kapcsolódóan. A testületi ülésen elhangzott: aki nem fizette be az érdekeltségi hozzájárulást, ahelyett természetesen a hiányzó összeget kifizette az önkormányzat, a tartozást azonban adóként be fogják hajtani, illetve ráterhelhető az ingatlanra. A csatorna-beruházás III. ütemének működési költségeire 3,4 millió forintot szavazott meg a testület, ami jórészt munkabérre és postai költségekre megy.
A gyepmesteri telepet üzemeltető Bella Alapítvány felmondta a szerződést, ezért a feladatot december 1-től a VÁRVAG Kft. veszi át. Ettől egyébként függetlenül a VÁRVAG elköltözik, és a Gubody utca 28. alatti ingatlanba teszi át a székhelyét. Az indoklás szerint ügyfélforgalomra alkalmas, akadálymentes, jól megközelíthető helyre van szüksége a cégnek. Az eddigi irodákat pedig bérbe adás útján hasznosítják tovább.
A testület módosította a Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány Alapító Okiratát úgy, hogy a jó ideje nem működő Török János közalapítvány feladatainak egy részét és vagyonát átveszi a szervezet. A képviselők jóváhagyták az önkormányzathoz tartozó iskolák tantárgyfelosztását is azzal, hogy pluszforrást nem biztosítanak, hanem a Táncsics, illetve a Várkonyi iskolának ki kell gazdálkodnia a költségeket. Az egyeztetések során kiderült, az iskolaigazgatók ezt nem tartják megoldhatatlannak. Jelentős plusz óraszámot egyébként elsősorban a mindennapos testnevelés órák eredményeznek.
Árajánlatot kért be az önkormányzat a Budai út útburkolatának a cseréjére, valamint a 40. sz. Pesti út és a termálfürdő közötti 800 méteres útszakasz építési engedélyezési tervezésére. A legkedvezőbb ajánlat 4,9 millió forintról szól. A következő öt évben az öt számjegyű utakra, mint a Budai út is, felújítási pályázatokat fognak kiírni, az ebben való részvételhez pedig kész tervekre és engedélyekre van szükség. A felújítás egyébként a ceglédi fürdő- és borturizmus fellendítése szempontjából elengedhetetlen jelentőségű fejlesztés lenne.
Zárt ülésen döntött a testület arról is, hogy a Sportcsarnok ügyvezetője továbbra is Ványi Zsolt marad, aki a tervezett átalakítások miatt a megbízást egy év meghatározott időtartamra kapja meg. Lőrincz Tamás olimpiai ezüstérmes birkózó kérését a képviselőtestület elfogadta: közérdekből lakáshoz jutott.