6.1 C
Cegléd
2025. december 7. vasárnap
spot_img

Cegléden is vitatják majd Pest megye területfejlesztési koncepcióját

Fórumokat tart az elkövetkező hetekben Pest megye önkormányzata a régió önkormányzatai, piaci szereplői, tudományos képviselői, illetve a civil szféra bevonásával a készülő megyei területfejlesztési koncepcióról – közölte a megyeháza sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Ambrus András elmondta, hogy a jogszabályban előírt kötelező egyeztetéseken túlmutató konzultációkon olyan javaslatokat és észrevételeket várnak, amelyek később beépülhetnek a koncepcióba. Cegléden november 9-én várják nyilvános fórumra a meghívott szakembereket és érdeklődőket, előzetes információink szerint a rendezvény 10.00-kor lesz megtartva Polgármesteri Hivatal a dísztermében.
A sajtófőnök – idézve az eddigi szakértői véleményeket – a fejlesztési alapelvek között említette a megye önálló, megkülönböztető erővel bíró értékteremtő képességét, amely indokolttá teszi, hogy Pest megye önálló fejlesztési régió legyen a jövőben. Ezt figyelembe véve a hosszú távú tervek között szerepel egyebek mellett az úgynevezett haránt irányú közlekedési kapcsolatok megteremtése a régió városai, kistérségei között; az ipari parkok és fejlesztési területek feltárása, összekapcsolása; a vállalkozások közötti együttműködés javítása; a folyamatosan növekvő népesség számára nyújtott ellátások, szolgáltatások körének bővítése, illetve a „közműolló” zárása.
Az előzetes koncepcióban szó van a főváros és körzetének esetleges kelet-közép-európai csomóponttá válásáról is, közlekedési, logisztikai kapcsolódással a Távol-Kelet felé – sorolta a példákat Ambrus András.
A végleges területfejlesztési tervet 2013 első negyedévében hagyja jóvá a közgyűlés.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...