0.6 C
Cegléd
2026. január 17. szombat
spot_img

Új palackozóüzemet avatott az Aquarius-Aqua Kft.

Szólt arról, hogy a termékdíj bevezetését igazolta az idő, azóta számos kedvező folyamat indult el. Példaként említette, hogy a csomagolóanyag-gyártók és felhasználók keresik a költségtakarékosabb és a környezetvédelmi szempontoknak jobban megfelelő megoldásokat. A PET palackok átlagsúlya is jelentősen csökkent, az Aquarius-Aqua Kft. például az elmúlt 10 év alatt a felére redukálta palackjainak átlagtömegét – mondta el.
Fazekas Sándor az eseményen bejelentette: a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a társaságnak azt a szándékát, hogy Karcagon, a helyi ipari parkban egy éven belül létrehozná a PET palackok élelmiszeripari célú újrahasznosításának magyarországi innovációs bázisát. Ezzel olyan technológiai lánc épülhet ki, amely a gyártástól a hulladék-feldolgozásáig a teljes vertikumot felöleli emelte ki a miniszter.Plutzer Ferenc ügyvezető igazgató az eseményen arról számolt be, hogy az Aquarius-Aqua Kft. két évtized alatt 35 százalékos részesedésével a hazai ásványvíz-palackozás egyik vezető cége lett. Albertirsán egyedülálló minőségű ásványvízből palackozzák termékeiket – tette hozzá.
A vállalkozás kínálata a beruházás révén tovább bővül, az új épület és gépsor üdítőitalok gyártását is lehetővé teszi tájékoztatott a vezető.
Az Aquarius-Aqua Kft. jelenleg 3 csarnokban, összesen 31 000 négyzetméteren állít elő ásványvizet és üdítőitalokat, ezzel Közép-Európa egyik legnagyobb kapacitásával rendelkezik.
Kibocsátása négy gépsoron óránként eléri a 120 000, naponta a 3 millió palackot. A cég értékesítési volumene 2012-ben először haladja meg a 450 millió litert.
Pintér József műszaki igazgató (b3, mikrofonnal) ismerteti a gyártósor működését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel (b4) az Aquarius-Aqua Kft. üzemcsarnok-avató ünnepségén Albertirsán 2012. október 31-én. A 10 millió euróból épült és korszerű palackozó gépsorral berendezett létesítmény 30 új munkahelyet teremt a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító cégnél.
Forrás: MTI – Fotó: Bugány János

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...