-3 C
Cegléd
2026. március 1. vasárnap
spot_img

Ceglédnek jókor jön a segítség

Összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen, amelyen ismertette az állami adósságátvállalás részleteit. Közölte: az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben, „szőröstül-bőröstül” átvállalja az állam. A Miniszterelnöki Sajtóiroda és a Kormányszóvivői Iroda MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint az országos adósságállomány körülbelül nyolc százaléka oszlik meg mintegy 1700 ilyen település között. „Ennek konszolidációja a települések napi működési nehézségeit oldaná fel. Mindezek miatt az adósság teljes mértékű, közvetlen, célhoz kötött támogatással történő átvállalása látszik megvalósíthatónak” – írták.
Orbán Viktor emellett azt is bejelentette a tanácskozáson, hogy az ötezer lakosúnál nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi az állam, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként – az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján – számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek – jegyezte meg a kormányfő, jelezve, hogy az ötezernél nagyobb lélekszámú települések adósságállományát átlagosan 40 százalékos mértékben vállalja át a központi kormányzat.
Forrás: MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...