19.9 C
Cegléd
2026. május 24. vasárnap
spot_img

Önkifejezés a saját bőrödön

A hölgyek körében továbbra is sláger a pillangó és a rózsa, vagy az aktuális „kedvesük” neve, az urak a koponya és az erőt sugárzó feliratok hívei. Viszonylag kevesen vállalkoznak „egész hátas”, vagy más, nagy felületű munkák felvitelére, pedig a tetoválók számára ez az igazi kihívás. Például a portrék kivitelezése dekoratív környezettel. No, ez sík papírra sem egyszerű! Ilyen esetekben gyakori, hogy a tetováló, vagy a grafikus szabad kezet kap a tervezésben. Végiggondolt mondanivaló és a szakmai tudás a siker titka. Bizonyíték erre a legutóbbi országos rendezvényük szépségversenye, ahol az egész testüket fedő, ötletes és egyedi díszei miatt került a dobogó legmagasabb fokára Attila és Gusztáv. Elmondásuk szerint szinte az összes induló ugyanolyan, trendi (de koppintott) mintát hordott a bőrén. Más sztorikat is hallhattunk. Ennek köszönhetően, és egyre kötetlenebb módon beszélgethettünk ezen az estén. A „csúnya bácsik” nem haraptak, persze kicsit mások, mint az átlag. Világjelenség az individualizmus. Nem ez az egyetlen művészeti, vagy azzal határos terület, ahol tilalomfák dőltek le az utóbbi száz évben.
Vizuális kommunikáció? Mondják a tetováltak, hogy a strandon a (bőr)képek témája és minősége alapján állnak szóba egymással.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...