Az adósságátvállalás alapja az 5000 lakosnál nagyobb településeknek az év utolsó napján a pénzintézetek felé fennálló tartozása. Erről január 11-ig kell adatot szolgáltatni a kincstár felé. A települések és az állam között február 28-ig születnek meg a szerződések, június 28-ig pedig az önkormányzatok, az állam és a pénzintézetek aláírják a háromoldalú szerződéseket – ezzel befejezetté válik az adósságátvállalás.
Az állam valamennyi önkormányzattal egyenként tárgyal, a szerződéseket ez után kötik meg – mondta Tállai András, egyben reményét fejezte ki, hogy ez segít Cegléd likviditási problémáin, és az így felszabadult összegeket a város javára fordítják. Az államtitkár újságírói kérdésre elmondta: a konszolidáció keretére nem történik vagyonátvétel, illetve továbbra is felvehetnek az önkormányzatok működési hitelt, de csak egy éven belüli lejáratút.
Földi László polgármester elmondta: a szeptember 30-i állapotok szerint a városnak csaknem 6 milliárd forint az adósságállománya. Ebből 3 milliárdot vesz át tehát az állam – amiért kifejezte köszönetét. Cegléd idén 550 millió forintot fizetett ki tőketörlesztésre és kamatokra. Ha ennek a fele, mintegy 300 millió forint megmarad a városnak, abból nagyon fontos fejlesztéseket lehet végrehajtani. A polgármester kiemelte a kultúra és a sport megfelelő szinten tartását, illetve a járda- és útépítést, hozzátéve: ezzel a likviditási gondunk is enyhül.
Országgyűlési képviselőként megjegyezte: a választókerületben három ötezer lélekszám feletti, és öt ötezer fő alatti lélekszámú települést érint a konszolidáció. A települések polgármestereivel már lefolytatták a szükséges tárgyalásokat – tájékoztatott Földi László.