-0 C
Cegléd
2024. december 22. vasárnap
spot_img

Fellélegezhetnek a kistelepülések

 

Törtelen két év alatt 110 millióról felére, 60 millióra csökkentettük az adósságot – számolt be települése helyzetéről Godó János polgármester: – A jövő évi költségvetésben kevesebb lesz a bevétel az elvitt intézmények miatt, de még konkrétan nem látjuk pontosan, mi lesz a feladat, és mennyi a hozzá tartozó pénz. Annyival könnyebb a dolgunk, hogy a hitelek kamatterheit és a törlesztéseket nem kell fizetni, de nehezen tudunk majd pályázatokon részt venni.

Földi László a tárgyaláson elmondta, december közepéig minden 5000 fő alatti településsel egyeztetnek a tennivalókról. Az aggályokra utalva kifejtette: – Természetesen a kisebb önkormányzatok a jövőben is hozzájuthatnak majd elsősorban fejlesztési hitelekhez. Az ezekből megvalósuló beruházásokból ki tudják termelni a hitelek kamatait és a törlesztést. 2013-től előzetesen komoly minisztériumi elbírálás szükséges az ilyen hitelfelvételekhez.

Az átalakuló önkormányzati finanszírozás kapcsán elhangzott: – Nem fejenkénti normatíva alapján történik majd, hanem feladat finanszírozás lesz. Létrejönnek a járási hivatalok, a tankerületek, és azokat a feladatokat, amelyek egyértelműen az államhoz tartoznak, teljesen átveszik majd az önkormányzatoktól. A jövőben a településfejlesztés lesz az önkormányzatok fő profilja.

Az iskolák átvételével kapcsolatban Földi László arról tájékoztatta a polgármestereket: december közepére derülnek ki pontosan az iskolaátadás részletei. – Bár nagy port kavart az iskolák állami irányítás alá vétele, én nem nagyon tartok ettől a változástól. Meggyőződésem, hogy az iskolák átvételéből nem lesz különösebb probléma, nem is lehet. Sem a pedagógusok, sem a gyerek nem sérülhetnek attól, hogy megváltozik az intézmények fenntartója.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...